A múlt hét közepén a Richter-skálán mért 7,5 fokozatú földrengés rázta meg az országot, cunami riadót okozva Nicaragua és Salvador partjai mentén. A földrengés epicentruma a tengerben volt, Guatamala partvidékének vonalában.
A jelenlegi adatok szerint 12 ezer súlyosan sérült lakóhely van az ország Mexikóval határos San Marco tartományában, és ebből 3000-et már biztosan le kell bontani, mert helyrehozhatatlan károkat szenvedtek. Pérez Molina, aki a hadsereg tábornoka és január 14. óta irányítja a közép-amerikai országot, miután végighallgatta a károsultak szomorú történeteit, türelmet kért a károk rendezésére. Véleménye szerint a jövő héten kezdenek hozzá a károk elhárításához és három hónap alatt megoldják a legsúlyosabb gondokat. A legfrisebb adatok szerint a földrengésnek 44 halálos áldozata van: tegnap megtalálták holtan azt az utolsó két személyt is, akiket eddig eltüntként tartottak nyilván.
A San Marco körzetben található műemlékek többségénél – így a maya palotánál – csak könnyebb károk keletkeztek, így szerencsére egyik épületet sem kell lebontani. A legnagyobb repedést a szabadkőműves páholy helyi székhelyének (foto) épületén észlelték, de az is javítható állapotban van. (prensalibre)