Balogh Sándor alelnök Freddy Padilla de Leon, Kolumbia Magyarországra is akkreditált nagykövetének és Sergio Calderonnak, a frankfurti székhelyű Proexport – Kolumbia Kereskedelmi Kirendeltsége – vezetőjének meghívására utazott a cseh fővárosba. A vendégek részt vettek a Cseh Kereskedelmi Kamara Befektetési Tagozata által rendezett fórumon, amelynek kiemelt vendége ezen a rendezvényen Kolumbia volt.
Magyarország és Kolumbia kapcsolatainak kiváló lehetőségei már a tavasszal Budapesten tartott Latin-Amerika Fórumon is felmerültek. Akkor a Budapesten tartózkodó Angelino Garzón kolumbiai alelnök elmondta: Magyarország azért fontos Kolumbiának, mert geopolitikailag kedvező helyzetben van Közép-Európában, és az Európai Uniónak is tagja. Emellett oktatása, különösen felsőoktatása és tudósai világszerte elismertek, a magyarok pedig közismertek munkaszeretetükről.
A kapcsolatok kiterjesztéséhez kedvező helyzetet teremtett, hogy az idén június elsején az Európai Unió Kolumbiával és Peruval tető alá hozta az előző évben kezdeményezett szabad kereskedelmi megállapodást. Ennek értelmében eltörlik a magas vámokat, igyekeznek megoldást találni a kereskedelem technikai jellegű akadályokra, liberalizálják a szolgáltatások piacát, védelmet nyújtanak az EU eredetvédelemmel ellátott termékeinek, valamint megnyitják a közbeszerzési piacot.
A megállapodásba belefoglalták munka- és környezetvédelmi normákat, valamint rendelkeztek a viták gyors és hatékony rendezésének lehetőségeiről.
Az uniós megállapodások mindkét ország – Magyarország és Csehország – számára kiváló alapokat teremt a kapcsolatok fejlesztésére. Mindezekre alapozva jó lehetőség teremtődik a kereskedelmi kamarák közötti és az egyes cégek közötti megállapodások megkötésére. (latimoport)