Brazíliában bővít a BMW

Brazília – Miután találkozott Brazília elnökével, Dilma Rousseff-fel a BMW igazgatótanácsának tagja, Ian Robertson megerősítette a cég terveit, amely szerint új gyárat építenek a dél-amerikai országban. Bár még várnak a kormány végső jóváhagyására, Robertson elmondta, hogy előrehaladott tárgyalást folytatnak Santa Catarina állammal, hogy a joinville-i régióban megépüljön az üzem.

Miután találkozott Brazília elnökével, Dilma Rousseff-fel a BMW igazgatótanácsának tagja, Ian Robertson megerősítette a cég terveit, amely szerint új gyárat építenek a dél-amerikai országban. Bár még várnak a kormány végső jóváhagyására, Robertson elmondta, hogy előrehaladott tárgyalást folytatnak Santa Catarina állammal, hogy a joinville-i régióban megépüljön az üzem.

 

A német autógyártó a tervek szerint mintegy 200 millió eurót fektet be a következő években, hogy a létesítmény 2014-ben megkezdhesse a termelést.  Az új üzem, amely közvetlenül több mint 1000 új munkahelyet teremt évente 30 000 járművet állít majd elő. Robertson magyarázata szerint Brazília óriási potenciállal rendelkezik, döntésével a BMW csoport alkalmazza stratégiai elvét, vagyis, hogy a “termelés követi a piacot, amely már sikeresnek bizonyult olyan a piacokon, mint az Egyesült Államok, Kína és India”. A BMW csoport 15 214 járművet értékesített Brazíliában 2011-ben, ami 54 százalékos növekedés az azt megelőző évhez képest.

“Az új gyár megteremti a szükséges feltételeket ahhoz, hogy fenntartsuk az értékesítés egyensúlyát az európai, ázsiai, amerikai piacokon – és így hosszútávon sikeres legyen a cég.”(vezess.hu)

Jelenleg a BMW-nek 29 gyártó és összeszerelő üzeme van 14 országban szerte a világon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez