Az uruguayi Old Christians játékosai, akik ma hatvan körül járnak, családtagjaik kiséretében érkeztek Santiagóba és megmérkőztek az Old Gragoniannal – ugyanazon a napon és ugyanazon a pályán, amelyen akkor, 1972-ben játszaniuk kellett volna.
A történet azóta többször – könyv- majd filmalakban is – bejárta a világot, ugyanis 1972. október 13-án a világ eddigi legellentmondásosabb története vette kezdetét: egy repülőgép – fedélzetén egy Chilébe tartó uruguayi főiskolai rögbicsapattal és kísérőivel – rossz látási viszonyok közé került, és egy vulkán hófödte csúcsába ütközött. A kettétört repülő lezuhant, s bár az utasok és a legénység egy része azonnal meghalt, a szerencsés többség vérző sebekkel és törött csontokkal megúszta a balesetet.
A túlélők meleg ruha és élelem nélkül várták a segítséget, de a mentőosztag nyolc napos kutatás után feladta a keresést. Néhány hét után eljött a pillanat, amikor dönteniük kellett, hiszen kevés élelem és víz maradt a 3600 méteres magasságban. Nem volt más választásuk megtették azt, ami elképzelhetetlen: barátaik holttestéből táplálkoztak. Amikor az időjárási viszonyok megengedték, ketten elhagyták a tábort, hogy segítséget hozzanak. Nando Parrado és Roberto Canessa akkor 12 napos kemény séta után átkelt az Andokon, és összetalálkozott egy chilei lakossal, aki aztán értesítette a hatóságokat. A negyven év emlékére rendezett hétvégi meccsre a most 90 éves Sergio Catalán – a segítséget hozó chilei lakos – is eljött.
A történet bejárta a világot, ismertté vált a kényszerű kannibalizmus is, és ez nem tette könnyűvé a túlélők helyzetét: voltak olyan csoportok, akik elítélték a kannibalizmust, de volt, akit a saját családja vetett meg a történtek miatt. Regény, majd film is készült a történetből. Akkor 27 ember maradt életben a szerencsétlenséget követően, de közülük 8-an később egy lavinaomlásban vesztették életüket.