Míg az egyetlen privát televízió a bűnözésre és a magas, jelenleg 18,7 százalékos inflációra mutat rá, a Chávez-párti média az elért eredményeket ismételgeti.
A jelenlegi elnökhöz közel álló sajtó nem győzi emlékeztetni a választókat: 20 közkórház, 22 ingyenes egyetemen és felsorolhatatlan szociális juttatás került hozzájuk, s a választások elvesztésével ezt is mind elveszíthetik.
Eközben az ellenzék erről annyit mond, hogy a szociális tervek nem valósultak meg, nem épültek megfelelő lakások, rossz szintű az állami oktatás. Azt csak kevesen jegyzik meg, hogy mindez mégis van – és ez nem általános Latin-Amerikában.
A privát és a kormánypárti televiziónak kevés közös témájú híradása van, ők mintha nem ugyanabban az országban élnének: míg a privát tévé rövid összefoglalót közöl a Chávez-féle kampány aznapi eseményeiről, az állami tévében Henrique Capriles neve mellett olyan dolgok hangzanak el, amelyek egészen biztosan elijesztik az egyszerűbb szavazói rétegeket a gondolattól, hogy rá szavazzon: márpedig Venezuelában ebből az egyszerűbb szavazóból van több. Ízlés dolga, hogy elég-e valamit tenni, vagy az is fontos, hogy az jó legyen: az itteni beszélgetésekből az derül ki, hogy valamit tettek – amit sokan nem szeretnének elveszíteni – de rengeteg az észszerűtlen lépés. Az viszont, hogy Henrique Capriles kampánya vége felé gyakran elhangzott a szociális vívmányok megőrzésének ígérete, azt jelenti, hogy azok mégis léteznek és sokaknak fontosak.
A hivatalos média szóhasználata olyan, amely – különösen nekünk – egészen régimódian hangzik. Szó van itt gonosz burzsoáziáról, forradalomról, szabotázsról, ellenséges propagandáról és a kapitalista mumus fenyegetéséről.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: mit szól mindehhez a lakosság, az a lakosság, amely mégiscsak az amerikai televiziózás és a nyugati sajtó Chávez előtti, egészen más szóhasználatán nőtt fel.
A kérdés nehéz és ha ellenzékit kérdezek, a sajtószabadság és a szólásszabadság, a fenyegetettség és a cenzúra kerül szóba. S bizonnyára nem véletlenül: Venezuela közélete nem fukarkodik a sajtóperekben, a legnagyobb ellenzéki televízió, a Globovisión ellen egy tucat sajtóper és más szabálysértési eljárás zajlik. Ismert eset, amikor az egyik túlnépesedett börtönben lázadás tört ki 2011-ben, a tévé helyszíni közvetítése, az elhunytak családjának megszólaltatása 2,8 millió dolláros büntetést vont maga után. A vád ellenük gyűlöletkeltés volt.
Az állami tévé ezzel szemben egymás után sorolja az elért eredményeket, és szinte semmit nem mond a bűnözésról, valamint az inflációról. Chávez és hívei az érzelmekre építették a kampányt, azt azonban elismerték, hogy rengeteg javítani való van az eddigi kormányzási gyakorlaton. Részletekbe azonban – az esetek többségében – nem bocsátkoznak.
Nem könnyű eldönteni, hogy mi is a valós helyzet: ehhez egy átfogó Venezuela-kép kell. A múlt és a jelen alapos ismerete, az itteniek – különösen a chávista szavazók – gondolkodásmódjának megértése szükséges. Azt tudjuk, hogy a nyugati demokráciákban mi a fontos – de Latin-Amerikában biztosan mindenkinek pontosan ugyanaz? Talán ez a másság lehet a titka Chávezre eddig leadott szép számú szavazatoknak.