A venezuelaiak rekordszámban, 80,94 százalékban járultak az urnákhoz, reggel hat órától sorok kígyóztak a választói körzetek előtt, és az eredmények bejelentése is késett, mert a választási törvény értelmében addig nem zártak be egyetlen körzetet sem, amíg szavazók álltak a helyiségek előtt. Az eredményeket négy órával késett, mivel egy választási körzetben a szavazógépek fele felmondta a szolgálatot és ezzel az ott bejegyzett több ezer szavazó majdnem öt órás késéssel kezdte meg a szavazást.
{youtube}cGb7PHFUXEA{/youtube}
A választásra jogosultak rekordarányú részvétellel válaszoltak arra a mozgósításra, amely sordöntőnek nevezte a mostani választásokat és emlékeztette a szavazókat: a választások eredménye hosszú időre meghatározza az ország életét.
A választások menetét említve mind a venezuelai, mind a választásokra ideérkezett többezer újságíró képviselői a magas részvételt, a választások nyugodt és ünnepszerű menetét emelték ki. A CNN spanyol adása megemlítette, hogy egyesek várható kataszrófáról, zavargásokról beszéltek – ezzel szemben az egész választási folyamat békésen lezajlott. Külön kiemelték, hogy a megkérdezett választók azon a véleményen voltak, hogy bármi legyen is a szavazások eredménye, az ország elfogadja azokat.
A részvételre és az aktivitásra jellemző, hogy a legidősebb szavazó 99 éves volt. Egy fiatal párról pedig elterjedt, hogy megszakítva mézesheteit, hazajöttek szavazni. Jellemző, hogy sok külföldön élő venezuelai is hazajött szavazni, szinte lehetetlen volt repülőjegyet kapni a szavazás körüli napokban.
Szavaztak a külföldön élő venezuelaiak – az állami televízió körképet közvetített a külföldön szavazó honpolgárokról.