Az EPP, ez a vitatott eredetű maroknyi marxista-leninista vonalat követő gerillacsoport 2008-óta szerepel kisebb-nagyobb gyakorisággal a paraguayi napilapok címlapján. Hol embert rabolnak, hol teheneket lovasítanak meg, hogy húsukat szétosztják a szerintük rászoruló lakosság között, megint máskor rendőrökre támadnak.
Kétség kívül a számlájukra írható egy sor gyilkossággal végződő emberrablás, ám számos kérdést vet fel, hogy miért is volt képtelen az Egyesült Államok segítségét is igénybe vevő paraguayi hadsereg felszámolni ezt a cirka 15 fős bandát.
Az ország északi körzeteiben operáló EPP, más sikeres latin-amerikai gerillaszervezetekkel ellentétben, nem élvezi a helyi lakosság támogatását. Feltételezhető jelenléte azonban kitűnő indokot szolgáltat az ország hagyományos gazdasági elitjével szembehelyezkedő békés parasztmozgalmak elnyomására, a védelmi költségvetés hizlalására, a földreform elodázására, és legújabban a bioetanol-gyártás népszerűsítésére.
Egy szó, mint száz, az EPP jelenléte sokaknak igencsak jövedelmező fenyegetés, a López Moreirák pedig tudják, hogyan kell üzletet csinálni. A testvérpár szerint Concepción közigazgatási körzetében a mélyszegénység, a narkógerillák és a virágzó kábítószer-kereskedelem problémáira a cukornád lesz a megoldás, ám érvelésük gyenge lábakon áll, és igen átlátható.
A Moreira-terv szerint a bioetanol alapanyagának termesztése munkahelyek ezreit teremti majd, új technológiák elterjedését segíti elő, környezetkímélő üzemanyaghoz juttatja az országot, és felszámolja a Concepciónban az EPP tömegbázisát szolgáltató szegényparaszti réteget.
A valóság azonban az, hogy a tervbe vett három feldolgozóüzemet, nem Concepciónban, hanem San Pedróban kívánják felépíteni, történetesen a helyszín pedig éppen az a Teixeira-birtok, ahol a múlt hónap folyamán több mint 7000 hektár védett erdőt égettek fel, fittyet hányva a környezetvédelmi előírásokra.
Másfelől a brazil bioetanol-gyártás példájából az derül ki, hogy a cukornád termesztése nem járul hozzá jelentősen a helyi lakosság életkörülményeinek javításához. Egy, a brazil modellt vizsgáló holland kutatás szerint, a magas fokon gépesített cukornád-kitermelés munkaerőigénye elenyésző. A gépekkel nehezen megművelhető területeken ugyan nagyobb számban alkalmaznak napszámosokat, de ezeken általában csak szezonális munkalehetőség adódik.
Az ingeniókon dolgozó alacsonyan kvalifikált munkások fizetése nem éri el a minimálbért, míg a munkakörülmények messze a legrosszabbnak számítanak a latin-amerikai mezőgazdasági munkák között. Érdemes megjegyezni, hogy a múltban a cukornád aratását a kontinensen hagyományosan rabszolgákkal végeztették.
A jelenlegi termelési modell a kutatások szerint jelentős mértékben nem javít a vidéki lakosság életkörülményein. Az alacsony bérek a szezonális foglalkoztatottság viszont katalizátorként hat a vidék elnéptelenedésére, illetve tönkreteszi a hagyományos családi gazdaságokat.
Ily módon a Moreira-terv ugyan tényleg felszámolná a szegénységben tengődő paraszti réteget, ám a nyomor felszámolását a kisemmizett rétegek szociális struktúrájának további rombolásával érné el, mely gyakorlatilag a vidéki szegény paraszti réteg fizikai megsemmisítésével egyenlő.
A López Moreirák újdonsült harca az EPP ellen nem más, mint olcsó reklám. A bioetanol gyártás megfelelő munkaerőpiaci szabályozás és a társadalmi újraelosztó rendszer hiányában ismét csak a nemzeti össztermék kevesek kezében való koncentrálódásához vezet. A paraguayi vidéknek agrárreformra, infrastruktúrára, oktatásra, természetvédelemre, egyszóval a jogállam jelenlétére van szüksége.
Paradox módon, a demokratikus állampolgári kultúra, a környezetbarát mezőgazdasági modell, valamint a vidéki infrastruktúra-fejlesztés fő kerékkötője pont az a paraguayi gazdasági elit, amely jelen esetben a vidék megmentőjének szerepében tetszeleg.