Brazil színek a Nádor Galériában

A Brazil Színek II. című kiállítást Sérgio Eduardo Moreira Lima Brazilia magyarországi nagykövete nyitotta meg, aki magyarul köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy ez az esemény is része a most zajló Brazil hétnek. A tárlat Budapesten, a Nádor Galériában látható.

 

A sokszínű brazil kultúrából ad ízelítőt kiállításokon, irodalmi, gasztronómiai, zenés és táncos eseményeken keresztül a Brazil hét – Semana brasil elnevezésű programsorozat, amelyet hagyományteremtő céllal rendez meg a Magyarországon Élő Brazilok Tanácsa és a dél-amerikai ország nagykövetsége.

Az idén júniusban alakult tanács a nagykövetséggel – Sérgio Eduardo Moreira Lima nagykövettel – összefogásban szeptember 8. és 13. között várja színes programokkal az érdeklődőket.
Az eseménysorozat hivatalosan már szeptember 7-én, Brazília nemzeti ünnepén kezdetét veszi egy fogadással, a programok egy nappal később kezdődnek Sergio Valmir Bosa brazil festőművész kiállításával, amely az I. kerületi Hapimag Galériában lesz látható október 15-ig – tájékoztatta a nagykövetség az MTI-t.

 

Ugyanaznap Brazil színek Budapesten címmel is nyílik kiállítás, a Nádor Galéria szeptember 23-ig látogatható tárlata brazil képzőművészek munkáit sorakoztatja fel.

Brazília méltán híres irodalmából ad ízelítőt a Kávé és irodalom című irodalmi délután, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) brazil lektorátusa szervez. A szeptember 9-i programon verssel és prózával, mellé pedig brazil kávéval és süteményekkel várják a vendégeket.

Az eseménysorozat keretében – szintén szeptember 9-én – előadást tart Brazília, ahogy mi ismerjük címmel Pál Ferenc, az ELTE BTK dékán-helyettese, a Portugál Irodalmi és Nyelvi Tanszék vezetője Brazília és Magyarország kapcsolatáról. 

Néptánc- és népzenei bemutatók, táncoktatás, capoeira-bemutató és -workshop várja szeptember 10-én a Brazília ízlés szerint – Fedezd fel Brazíliát! elnevezésű egész napos programon az érdeklődőket a Brazil Kulturális Központban, a VII. kerületben.

A hétvége második napján, szeptember 11-én utcafesztivált rendeznek, erről a capoeira és a tánc mellett a foci sem hiányozhat, valamint ügyességi játékokkal, élő zenével és brazil fogásokkal készülnek a szervezők a Pesti Bisztróban.

A brazil hét utolsó előtti napja a gasztronómia jegyében telik, a vendégek ételkóstolót kapnak, felfedezhetik a hagyományos brazil konyha receptjeit, a dél-amerikai ország édességeit, gyümölcsleveit, de még főzőiskola (feijoada) is lesz. A Corcovado étteremben zenés-táncos vacsora zárja a napot.

A fesztivál szeptember 13-án filmvetítéssel zárul, a Művész moziban Karen Harley rendezését, a Kincsek a szeméttelepen című díjnyertes dokumentumfilmet vetítik. (latimo/MTI)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez