Tereferéhez Terere – a zöld arany varázsa

Kevés annyira paraguayi dolgot tudok elképzelni, mint a tererét és annak a Magyarországon is ismert – hőmérsékletét tekintve – meleg testvérét, a matét. Az alapanyag, a yerba mate, azaz az Ilex paraguariensis latin neve is mutatja, hogy honnan ered ez a Dél-Amerikában közkedvelt növény. Hívják még a jezsuiták füvének, paraguayi fűnek és garaniul ka’a-nak.

 

Brazília, Argentína és Paraguay fontos exportterméke, a „zöld arany” a trópusi-szubtrópusi klímát kedveli. A guaraní indiánok évezredek óta fogyasztják jótékony hatása miatt, a termésről pedig a természet gondoskodott: az őserdők aljnövényzetében bőven nőtt a mate. A szervezett termesztés technikáját a jezsuiták kísérletezték ki az Újvilág meghódítása után.
Kezdetben a bölcs konkvisztádorok veszélyes szenvedélynek tartották a mate fogyasztását, ám az üzlet mégiscsak üzlet, így hamarosan a nem is olyan régen ördöginek tartott növény a gyarmatok egyik legfontosabb exportcikkévé vált, kereskedelme pedig állami monopóliummá avanzsált.
Argentínában, Brazíliában és Paraguayban lépten-nyomon találkozunk az Európában inkább csak a piknikek és téli túrák kellékével: a termosszal és az oldalán fityegő guampával.
A termosz, azaz „termo” a fából, fémből vagy tökből készült gömbölyded pohár a guampa, illetve a fémből készült szívószál, a bombilla minden magára valamit is adó matefogyasztó eszköztárában megtalálható.
A termo kétféle célt szolgál, vagy melegen, vagy hidegen tartja a matézáshoz szükséges vizet. A hideg, 10 fokos napokon a paraguayito matézik, azaz forró vízzel önti fel a guampát, a 40 fokos kánikulában meg tererézik, azaz egy öblös termoszból jeges vizet locsol a yerbára. A termoszokat gyakran borítják bőrrel, amibe a tulaj neve, esetleg kedvenc focicsapatának emblémája van égetve vagy hímezve.
A mateivásnak külön etikettje van, a paraguayi kialakult napi rutin szerint fogyaszt hol matét, hol tererét. Tapasztalatom szerint a reggel 4-5 órás kelés után a falusi paraguayi matét iszik. Hosszasan elmélázva ponchóba vagy kabátba burkolózva szopogatja a forró italt.
Olyan délelőtt tíz óra környékén eljön az uzsonna ideje. Ilyenkor cocidó quemádót isznak, vagy feketén, vagy tejjel. A cocidó füstös, karamelles íze hamar meghódítja az embert. Ugyan nagy teaivó voltam, de mivel Paraguayban, legalábbis vidéken én teát nem találtam, a cocidó pedig igen jólesik, hamar és zökkenőmentesen sikerült az átállás.
terere6Cocido quemadót otthon is készíthetünk –meg kell hagyni, igen látványos egy folyamat. Egy tányérba yerbát teszünk, majd cukorral beborítjuk. A cukorágyra néhány fehéren izzó zsarátnokot helyezünk, és beleforgatjuk őket a cukros matéba. A keverék ilyenkor lángra kaphat, füstöl, és a cukor a matéval együtt karamellizálódik. Egy pár perces füstölés után az egészet beleborítjuk egy kancsó forrásban lévő vízbe, pár percig állni hagyjuk, leszűrjük, és már lehet is némi chipát majszolva iszogatni, tejjel vagy tej nélkül. De csakis kizárólag reggel 10 óra környékén vagy délután öt kor.
És a sorrend is fontos. Mate, és utána a cocido, ha esetleg előbb iszom a cocidót, és utána matézok, vagy netalántán 11-kor, ne adj’ isten délután kettőkor cocidót, akkor a szakácsnő, Bernarda, villámló tekintettel faggat, hogy mégis mit csinálok, illetve hogy mi az a kezemben, amikor pontosan tudja, hogy egy bögre cocidóról van szó. Hiába, a paraguayiak jobban a szokásaik rabjai, mint az angolok az ötórai teának.
Aztán ott van a mate dulce, ilyenkor a termoszba forró tej kerül, a guampába pedig mogyoró vagy frissen őrölt kókusz, csak az aljára tesznek minimális matét. Miután a tej elfogyott, a kókuszos-mogyorós keveréket nyugodtan elfogyaszthatjuk, persze a yerba nélkül.
terere5A brazilok a tererét isszák gyümölcslével, itt paraguayban pedig mindenféle gyógynövényt tesznek a forró vagy éppen hideg vízbe. Ezek a „remediók” vagy guaraniul „jujok”, a dzsúdzsók a matézés és a paraguayi népi gyógyászat fontos kellékei. Az én kedvencem a gyomorra gyakorolt jó hatásáról híres boldó, a poleo, ami itt nem menta, hanem valami faféle levele, illetve a cendrón kapi’i, ez a balzsamos illatú fűféle, latin nevén Cymbopogon citratus, amely mind a mate, mind a terere pompás kiegészítője. Már csak a neve miatt is jókat mosolygok a mitakuña rague-n, ami „kamasz lány szőrét” jelent guaraniul.
Azt hiszem, a mindenféle gyógynövényeknek érdemes lesz egy külön cikket szentelni, mert se szeri, se száma a gyógyfáknak és füveknek, minden problémára akad valami jótékony növény.

 

A matét pedig kortyoljuk bátran, koffeintartalma elenyésző, függőséget nem okoz, xantintartalma stimulálja a keringést, megtalálható benne egy sor fontos ásványi anyag, és még jelentős mennyiség elfogyasztása után is kitűnően lehet aludni tőle.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez