Osztrák cég építi meg La Paz kötélpályás közlekedési rendszerét

La Paz, Bolívia – Az osztrák Doppelmayr cég nyerte meg azt a pályázatot, amelyet a bolíviai kormány írt ki Dél Amerika legmodernebb és legnagyobb kötélpályájás közlekedési rendszerének felépítésére.

A kötélpálya a bolíviai főváros közlekedését segíti majd – a világ legmagasabban fekvő városa komoly nehézségekkel küzd a tömegközlekedés területén. A bolíviai kormány és Evo Morales államfő hétfőn véglegesítette az erről szóló törvényt  és ezzel szabaddá vált az út a 232 millió dolláros fejlesztési beruházás előtt. A kötélpálya 36 kilométeres távolságot hidal át három pályával, és összesen 11 állomása lesz.
A három vonal La Pazt és El Alto nevű városokat köti majd össze, valamint a városközpontot és a város déli részén található kormányzati negyedet érinti. Az építkezés a tervek szerint 20 hónap alatt valósul meg – közölte Edwin Marañón bolíviai közlekedési miniszterhelyettes. La Paznak szüksége van egy ilyen közlekedési fejlesztésre egyrészt földrajzi fekvése és a fejlődő turizmus miatt, másrészt nem megoldott a tömegközlekedés sem a főváros és El Alto között – indokolták meg a nagyszabású beruházást Bolíviában. (BBC)

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez