Isabel B. Téllez Rosete – Mexikó nagykövete Budapesten

Nehéz elképzelni, hogy valakinek az álmai között Magyarország szerepeljen? Pedig van ilyen: Isabel B. Téllez Rosete, Mexikó magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének az álmai váltak valóra, amikor másfél évvel ezelőtt megtudta, hogy következő megbízatása, munkája Magyarországra viszi.

 

Valahol ott a távoli Középkelet-Európában – Mexikóból nézve egy kis ország, amelynek fele annyi lakója van, mint a latin-amerikai óriás fővárosának, Mexikóvárosnak. Mégis, ez a kis ország látszik ott távol, az óceánon túl: a mexikói kultúrában, tudományban számtalan magyar származású honfitársunk szerzett magának nevet és szülőhazájának hírnevet.
Mexikó ismeri Magyarországot, mint ahogyan mi is: jó a hírünk egymásnál. Ez máris jó alap egy újabb munka-és életszakasz megkezdéséhez – mondja Isabel B. Téllez Rosete, akivel a követségi villa nagyköveti irodájában beszélgettem, ez alkalommal Magyarországról.

Az ország nevével a mexikói külügyminisztériumban ismerkedett meg – ahol 39 éve dolgozik – mivel az ő feladata volt, hogy nagyköveteinkkel tartsa a kapcsolatot. Így már régen kíváncsi volt arra, honnan jöttek ezek a számára érdekes emberek. Éppen ezért izgalommal készült az utazásra.

Amikor megérkezett Budapestre – érte némi csalódás. November volt és hatalmas havazásra, fehér, hóborította tájra számított és ehhez is öltözött. Ehelyett egy meleg, inkább tavaszias budapesti november várta, ahol azonnal lekerült a meleg kabát és még egy első séta sem volt kellemetlen fent a budai várban – a hely azóta is a kedvencei közé tartozik.
Sajnos, a követségi teendők nem teszik lehetővé, hogy az egyáltalán nem egyszerű nyelvünkkel megismerkedjen. De a családban van egy magyarul tanuló – Isabel férje már ismerkedik a magyar nyelvvel. Az ő helyismerete a család nagy segítsége: a mindennapi teendők rá hárulnak és ez a nyelv megismerését is segíti.

csoportkep

Mexikó jelen van Budapesten – ezt a beszélgetés során többször megállapítottuk. A kiállítótermekben, a koncerteken, van mexikói éttermünk – kis túlzással a magyarok számára Mexikó jelenti Latin-Amerikát.
A fő terület mégis a kultúra: elég megemlíteni, hogy nemrég lépett fel nálunk a fiatal tehetséges zongorista, Alejandro Vela vagy jelenleg a Web Design Center ad otthont az interaktív majakiállításnak. A majakiállítás előtt pedig a Mexico Illustrado kiállításon ismerkedhettek meg a magyar látogatók a mexikói történelem hősi korszakával – amikor a nagy murallista festők alkottak, Frida Kahlo és Diego Rivera jelenléte a mexikói művészeti élet mindennapjainak része volt. A mostani Múzeumok éjszakáján pedig Jorge Martín szobrászművész mutatja meg A test, mint tájkép című kiállítását a Budapesti Történeti Múzeumban.

mexferjBudapest tehát nemcsak a közép-európai életérzést mutatta meg Mexikó nagykövetasszonyának, hanem egyben mindig ott volt egy kis sarok, amely hazavitte – a mexikói művészek magyarországi szereplése gyakori és örvendetes része fővárosunk kulturális életének. S még nem is beszéltünk azokról, akik innen indultak útnak a történelem különböző viharaiban és Mexikóban kötöttek ki: új hazára találtak és szorossá fűzték a két ország kapcsolatait. Erre számtalan példa van, nehéz mindet felsorolni, de néhány említésre méltó. Ilyen például a mexikói Acapulcóban ismert szobrász- és ékszerészművész, Kepenyes Pál, akinek minden évben van kiállítása Magyarországon. Ide tartozik Fráter László csellista, aki Mexikóban él és onnan indulva lett világhírű.

De a régiek közül is sokan öregbítik a magyar nevet – így például Rosti Pál fotóművész, aki végig pásztázta fényképezőgépével a korabeli Mexikóvárost. Persze vannak olyan magyarok is, akikről már csak mi tudjuk, hogy azok, mert a nevük elárulja őket: ilyen Luis Mandoki, akit korunk legérdekesebb filmrendezői között kell említeni (Áratatlanság hangjai 2004, Angel eyes 2001).
A történelmi emlékek pedig Emperador Maximiliano I de México, vagyis I. Miksa Mexikó császára nevéhez fűződnek. A szerencsétlen sorsú császárt Benito Juarez Mexikó nemzeti hőse, első független államfője végeztette ki – példaként, hogy az ország nem lesz idegen hatalom hódolója. Miksa, amikor belépett a köztársaságpártiak elleni harcokba Napóleon oldalán, súlyos hibát követett el. Hatezer osztrák katonát vetett be a franciák oldalán – s itt jövünk mi, magyarok: közöttük magyar huszárok is voltak szép számmal. A magyar huszárok megalapozták hírnevünket Mexikóban – egyenruhájuk elkápráztatta a helyieket, a huszárok ruhája nyújtotta esztétikai élménnyel vonultak be a mexikói történelembe. S egyben egy magyar sejtet is létrehoztak, hiszen sokan soha sem tértek vissza Európába, hanem ott megnősültek és letelepedtek.
A mi mexikói közösségünk ennél jóval szerényebb: mintegy 150 mexikóiról tud a követség, akik állandó jelleggel itt élnek Budapesten, többségük vegyes – magyarral kötött – házasságban.

Mex_Isabel_kiallitasArra a kérdésre, hogy mihez volt nehéz hozzászokni Magyarországon, nehezen tudott válaszolni. Isabel B. Téllez szerint nem nehéz megszokni nálunk az életet még a konyhánkat sem. Bár ő nem főz, de náluk a családban meghonosodott egy mexikói-magyar vegyes konyha.
Igazából semmi olyan alapvető probléma nem jutott eszébe, amely megnehezítette volna a hétköznapokat, amely egészen másként lett volna, mint náluk. Ebben persze a család is segít, a fia is Európában él, Londonban tanul és idén, ha végez, elképzelhető, hogy ő is egy időre hazánk lakója lesz. A tudat, hogy közelebb van a fiához, akkora örömöt jelentett, hogy semmi olyat nem tud mondani, amihez itt nehéz lett volna hozzászokni. Örül, hogy másfél év után már megélte a helyi ünnepek és szokások teljes körét, ami nagyban segített megérteni népünk mentalitását – mondta. Szereti itt a karácsonyt és a többi vallási ünnepet, amelyek nem különböznek gyökeresen a mexikóiaktól, hiszen az ő esetükben is egy többségében római katolikus országról beszélünk.
S most izgalommal várja a Múzeumok éjszakáját, ahol Mexikó újra birtokába veszi a budapesti kiállítótermeket: A Budapesti Történeti Múzeum Mágikus Mexikó címmel vár mindenkit június 16-án szombaton este 5 órától – egészen az éjszakába nyúló programokkal.

Rosti_kialliras

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez