Ha a szikár tényeket nézzük, az történt, hogy egy 27 éves dél-amerikai versenyző második Forma 1-es szezonjában megszerezte élete első futamgyőzelmét. Ha mindezt a kontinens és az autósport legnívósabb kategóriájának kapcsolata szempontjából vizsgáljuk, önmagában nem akkora kuriózum. A száguldó cirkuszban számos latin-amerikai pilóta megfordult már, elég, ha csak a sportág legnagyobbjai közül említünk kettőt, az argentin Juan Manuel Fangio-t, aki az 50-es években ötször nyert világbajnoki címet, és a brazil Ayrton Senna-t a 80-as és 90-es évek háromszoros győztesét, akit sokan a világ valaha volt legjobbjának tartanak, hazájában pedig a mai napig nemzeti hősnek. A közelmúltból illetve a jelenből pedig könnyen eszünkbe juthat utóbbi két honfitársa, Rubens Barichello és Felipe Massa, akik éveken át rótták és róják a köröket a Forma 1-ben, méghozzá nem is eredménytelenül, de ott volt még a kolumbiai Juan Pablo Montoya, aki az előző évtizedben hétszer nyert futamot, éppen Maldonado jelenlegi csapatával, a Williamsszel. Pastor még csak nem is az első venezuelai a forma-1-ben, jóval korábban Ettore Chimeri illetve Johnny Cecotto is próbálkoztak néhány futamon, különösebb eredmény nélkül.
Ami a dolog pikantériáját adja, az a tény, hogy Maldonado egy olyan ország gyermeke, ahol jelenleg egyfajta tekintélyuralmi rendszer uralkodik. A regnáló szocialista berendezkedésű hatalom feje immár húsz éve Hugo Chavez elnök, akit ugyan erős túlzás lenne diktátorként aposztrofálni, rezsime azonban láthatóan a modern kori történelemből jól ismert puha diktatúrák rendszereinek eszköztárával kormányoz. Nem kell a sportban különösebben jártasnak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, az effajta hatalmak önlegitimálásának egyik kedvenc módja, az adott ország valamely kiemelkedő nemzetközi sikert elért szereplőjének felkarolása, illetve az annak oldalán történő „tetszelgés”. A sport erre mindig módfelett alkalmasnak kínálkozott. Elég, ha csak az 50-es évek magyar aranycsapatára, vagy a korabeli többi olimpiai bajnokunkra gondolunk, akiket a rendszer saját kegyeltjeinek tekintett, közös nevezőt képezve így önmaga és a társadalom, vagyis a nép között, mivel az utca embere is többnyire saját hős fiaként és lányaként tekintett a győztesekre. De mit tehet egy olyan ország, amely hagyományosan nem egy erős sportnemzet? Egy olyan ország, melynek sportolói eddig összesen 11 olimpiai érmet tudtak szerezni, köztük mindössze egyetlen aranyat (csak a rend kedvéért, Francisco Rodriguez ökölvívó 1968-ban Mexikóban), és futballjuk mindig az egyik leggyengébbnek számított a földrészen, mivel házon belüli népszerűségben a labdarúgást még a baseball is megelőzi a csapatsportok közül. Van ugyan olyan nemzetközi megmérettetés, melyben Venezuela híresen jól szerepel, azonban szépségkirálynőkkel pózolni egy bizonyos szint felett nélkülöz mindenfajta komolyságot, legalábbis egy állami vezető számára könnyen kontraproduktív lehet…
A megoldás: Forma 1-es bajnokot kell csinálni! Pastor Maldonado ugyan még nem is bajnok, és távolról sem lenne helytálló azt mondani, hogy Venezuela vagy Chavez „állította volna elő”, de ha már kéznél van, semmiből nem áll úgy kezelni, mint a kiváló rendszer kiváló termékét, amihez adott esetben nem árt kicsit a hóna alá is nyúlni. Az pedig egyértelmű tény, hogy Maldonado jelenleg nem ülne williams autóban a venezuelai kormány jelentős patronálása nélkül. Aki esetleg nem tudná, a modern Forma 1 mezőnyén belül hatalmas a pénzügyi szakadék. A sztárcsapatok sztárpilótái mesés fizetésért róják a köröket, a kisebb büdzséjű istállók versenyzői pedig sokszor csak mesés hozomány fejében ülhetnek a kormány mögé, javarészt fiatalon, várva, hogy egy nagyobb csapat elvigye őket.
A fentebbi két kategória mezsgyéjén mozog jelenleg a Williams istálló, mely időközben sokat vesztett tíz-húsz évvel ezelőtti domináns státuszából. Az ő autójukba ülhetett bele tavaly év elején Maldonado, miután az állami tulajdonú PDVSA olajcég összedobta a szükséges summát. Persze mindehhez kellett az akkor 25 éves Pastor személye is, aki már cseppet sem volt zöldfülű és tehetségtelen autóversenyző és végigjárta azt a szamárlétrát, mely a Forma 1-be jutáshoz szükséges. Mostani győzelmét követően főnöke, Frank Williams is kijelentette, Maldonado alapvetően nem a pénznek köszönheti, hogy leszerződtették, mivel ha egy tehetségtelen valakit láttak volna benne, a harmincmillió dollárjával együtt sem kellett volna. Való igaz, hősünk a Forma 1 előszobájának számító GP2 versenysorozat győzteseként zárt 2010-ben, amelynél jobb ajánlólevél aligha szükségeltetik.
Hazájában már ekkor kiérdemelte a nemzeti hős státuszt. Természetesen videófelvétel is megörökítette az akkori aktust, amint az ünneplés részeként, odahaza Pastor szervezett körülmények között mondott köszönetet a vezérnek, illetve a teljes vezérkarnak. A venezuelai nemzeti színekbe öltözött pilóta papírdarabbal a kezében állt a mikrofon elé, melyre a percek múlásával egyre többször lepillantott, nem kevés esetlenséget és a spontaneitás teljes hiányát sugározva. Elhangzott ott minden és mindenki méltatása, beleértve természetesen mindenek előtt Chavezt és az anyaföldet, de a külső szemlélő számára valószínűleg a legkomikusabb epizód az volt, mikor visszautalt korábbi látogatására a nemzetgyűlésnél, amikor az a megtisztelhetés érte, hogy felajánlhatta autója motorját a nagy forradalom számára, hogy az mindenek felett győzedelmeskedhessen. A „győzünk!” jelszó többszöri hangoztatását követően beszédét az „anyaföld, szocializmus vagy halál!” felkiáltással zárta, igazi „retro hangulatot” tükrözve…
Hasonló ceremóniáról számoltak be a híradók fél évvel később, a Williamshez történt aláírását követően, a Forma 1-es szezonkezdet előtt. A nagyszabású rendezvény első ránézésre egy katonai díszszemle és a nemrég Budapesten látott belvárosi nagydíjhoz hasonlatos hakni sajátos keverékének hatását kelti, melynek központi eleme természetesen Chavez és Maldonado összeölelkezése, valamint utóbbi zsonglőrködése leendő versenygépével a sok összegyűlt reprezentáns személyiség színe előtt.
Ezekhez képest már aligha lett volna képes újabb hangzatos lőzungot mondani maga Chavez is, mikor a legutóbbi parádés győzelmet követően telefonon keresztül gratulált személyesen a pilótának, aki ezzel valóban magasabb szintre vitte Venezuela „ügyét”.
Nagy kérdés ugyanakkor, hogy ezt a diadalt mennyi fogja még követni, mert Maldonado ugyan teljesen megérdemelten – rajt-cél győzelmet aratva – nyerte meg a spanyol nagydíjat, az azt megelőző és az azóta eltelt két futamon nem sokat mutatott. A teljes tavalyi szezonban mindössze egyetlen tízedik helyet és az azzal járó 1 pontot tudott felmutatni, de Barcelonán kívül idén is csak egyszer tudott pontszerző helyen célba érni. A jelenleg rendelkezésre álló technikai háttérrel ez amúgy egyáltalán nem elváráson aluli teljesítmény, azonban mindenképpen azt bizonyítja, hogy a győzelem rendkívüli eredmény volt, és hogy a világbajnoki címig és a forradalom világméretű diadaláig még nagyon sokat kell aludnia Chaveznek, Venezuela népének, és ennek az amúgy rendkívül szimpatikus fiatalembenek is… (latimoport)
{youtube}sIjOfkWijvE{/youtube}
{youtube}fxCi7RGeTD4{/youtube}
{youtube}BeUr3PnaRVg{/youtube}