A stratégiai elhelyezkedésének és a jól védhető kikötőjének köszönhetően a város négy évszázadon át – egészen pontosan 1553-tól kezdve, amikor a spanyol kormányzó székhelyévé vált, 1960-ig, amikor az Egyesült Államok életbe léptette az embargót Kuba ellen – tisztességgel el is látta ezt a csomópont-szerepet. Az Újvilág Kulcsa, ez volt Havanna beceneve a gyarmati időkben, ami alatt a spanyolok azt értették, hogy mindenki, aki Európából Közép-Amerikába érkezett meggazdagodási, hittérítési vagy felfedezési céllal, először itt tette tiszteletét. A XVIII. században Lima és Mexikóváros után Havanna volt Amerika harmadik legnagyobb városa, messze megelőzve az olyan porfészkeket, mint New York.
Havanna mindenkinek nagyon kellett, aki akkoriban az amerikai kontinensen megfordult a hadseregével. Az angolok 1762-ben elfoglalták, aztán elcserélték Floridára. A franciák is pályáztak rá, csak a Nagy Francia Forradalom keresztülhúzta a számításaikat: a Kubával szomszédos Haiti (amelyet akkoriban Saint-Domingue-nak hívtak, és annyi cukornádat termeltek rajta, hogy ez az apró francia gyarmat adta a teljes Francia Királyság bevételeinek egyharmadát) fekete rabszolgái úgy értelmezték az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, hogy az abban leírtak őrájuk is vonatkoznak. Önökre nem, mert önök feketék – mondták a felvilágosult francia telepesek a rabszolgáknak, akik erre válaszul lefejezték, feldarabolták és hetedíziglen kiirtották a franciákat. A kubai kreol elit annyira megijedt attól, ami a szomszéd szigeten történt, hogy nem lázadtak fel a spanyolok ellen a következő évtizedben, nehogy a forradalmi lendületben a kubai rabszolgák is (a lakosság 90%-a) valami hasonló megoldásban kezdjenek el gondolkodni. Így aztán, míg Latin-Amerika összes országa kivívta a függetlenségét 1810 és 1824 között, Kuba megmaradt spanyol gyarmatnak.
Az ellenforradalmiság annyira ráült a szigetre, hogy még Latin-Amerika Petőfi Sándora, José Martí sem bírta felszabadítani „Talpra, kubai” – tematikájú verseivel, és a spanyolok csak akkor takarodtak el kénytelen-kelletlen Kubából, amikor az erősebb kutya, az Egyesült Államok döntött úgy, hogy innentől kezdve szívesen csinálná itt a trópusokon azt, amit az erősebb kutya szokott. Kuba igazi, tőrőlmetszett banánköztársasággá vált, Havannából pedig egész Amerika legnagyobb bordélyháza lett, ahová a szesztilalom alatt az amerikaiak inni jártak, meg minden egyebet, amit odahaza különféle álszent okokból nem mertek bevállalni.
A városon minden történelmi korszak ott hagyta a nyomát. A spanyolok katedrálist, erődöket és kolostorokat építettek, az amerikabarát bábkormányok pedig lemásolták a washingtoni Capitoliumot, továbbá rengeteg luxushotelt emeltek a tengerparton a gazdag gringók számára. Sokat elmond Kuba elmúlt évszázadáról, hogy a Capitolióban elkészülte óta sosem ülésezett általános és titkos választójog alapján összehívott parlament. Az is emblematikus, hogy a havannai luxushotelekkel kapcsolatban a mai idegenvezetők két dolgot tartanak fontosnak megemlíteni: az egyik, hogy az Hotel Nacionalban kapott helyet a világtörténelem legnagyobb maffiatalálkozója 1946-ban Lucky Luciano, Meyer Lansky, Vito Genovese és még egy tucat egyéb capo részvételével. A másik, hogy az 1959 januárjában Havannába bevonuló győztes Fidel Castro a Hilton legfelső emeletén rendezte be a főhadiszállását – és azonnal át is keresztelte a szállodát a Habana Libre névre.(folyt. köv.)
A szerző további latin-amerikai témájú írásai a Clandestino blogon olvashatóak.