Egy, a tanárokkal készített interjúval szeretném bemutatni őket, és rajtuk keresztül a budapesti tangós légkört. A beszélgetés számomra nagyon élvezetes volt, rengeteg új információt kaptam erről a számomra oly kedves témáról, végre olyan emberektő, akik tényleg értenek hozzá, és erre tették fel az életüket.
Mielőtt kiválszatottam a tanáraimat, több órára is ellátogattam, és több embert is megkérdeztem az itthoni választékról. Végül Cris és Lilach mellett döntöttem, és azt hiszem, hogy ez a lehető legjobb lépés volt. Ezt nem csak azért gondolom így, mert buenos airesiek, és ezáltal a vérükben van ez a ritmus, hanem mert látszik rajtuk, hogy nagyon mélyen tanulmányozták ezt a táncot, szenvedéllyel, és egyúttal tisztelettel vannak a tangó iránt. A tudásukat szívvel-lélekkel próbálják átadni tanítványaiknak. Akik elmennek az óráikra, két nagyon felkészült, szórakoztató, energikus tanárt fognak találni. Egyébként ők maguk mondták el nekem, hogy sokan tévesen gondolják azt, hogy ha valaki argentín, akkor biztosan jól tangózik. Állításuk szerint az argentín fővárosban a tangósok nagy része külföldi, és pont ezek a táncosok ösztönözték a helybelieket a tánctechnika fejlesztésére. Az argentínok ugyanis szórakozásból tangóznak, nem tulajdonítanak akkora fontosságot a pontos, precíz mozdulatoknak, míg a külföldiek igen.
Cris és Lilach a Hölgyválasz tánciskola meghívásából érkeztek Budapestre már másfél éve, és azóta is ott tanítanak. Mind a ketten fiatal koruk óta táncolnak. Cris Argentína Paraná államából való, így még a tangó előtt megismerkedett a helyi néptánccal (folclore). Lilach israeli táncos, és szintén több táncot is tanult, mint például modern tánc, balett, cirkuszi mozgás, salsa etc. Cris 17 éve kezdett el tangózni az egyetemi évei alatt, és hamar az egyik legnevesebb buenos airesi tánciskola tanára lett. Lilach 7 éve tangózik, és saját bevallása szerint a döntést nagyon hirtelen és váratlanul hozta. Latin Amerikai körutazása alatt, egy reggel úgy döntött, visszautazik Boliviából Buenos Airesbe, hogy elkezdjen tangó leckéket venni.
Én azt gondoltam, hogy egy fiatal argentín táncos számára kézenfekvő döntés tangót tanulni. De ez nem így van. Crisék ugyanarról számoltak be nekem, mint amit a montevideoi tangósokról már az előző cikkben leírtam. Ez a tánc most lett újra divat, évvel ezelőtt csak nagyon kevesen táncol
Más a mediterán tangó és más a közép-európai: sok információ közül a legizgalmasabb téma az volt, amikor a különböző országok táncosai közötti eltérésekről beszélgettünk. Kiderült számomra, hogy a magyarok miért táncolnak ennyire technikásan. Ez a kérdés még a legelső budapesti milongámon merült fel bennem.
A tangó egy társasági improvizációs tánc, ami nem szigorú technikán alapul, minden kultúrában különböző. A különbség annak köszönhető, hogy a tangóra minden hatással van: a táncos személyisége, múltja, jelene, az általa tanult dolgok, a környezete, stb. Ez az egy azon országon belüli táncospárok közötti különbségekhez is vezet. Minden táncosnak megvan a saját “stílusa”. Ez a “stílus” nem állandó, idővel változhat és változik is. Crisék esetében ez kettejük tapasztalatainak az összefonódásából adódik. Cris folklort táncolt és harcmüvészeteket is tanult. Ezen kívül hajóépítő mérnök. Lilach is sokféle tánctudásra tett szert a tangó előtt. Mindezek a technikák olvadtak össze a különböző élettapasztalataikkal együtt és születtek meg a rájuk jellemző mozdulatok.
Ha a mindennapi életben az emberek egymással való érintkezési szokásait nézzük, az országokat két nagy csoportra oszthatjuk. Az általunk mediterránnak vagy latinnak nevezett országokban, páldául Európa déli államaiban, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, illetve Törökországban, Izraelben és Argentínában mások megérintése egy teljesen természetes dolog a mindennapi kommunikációban. Ahogy Lilach fogalmazott, az embereknek szüségük van a mások érintésére. Ezekben az országokban az emberek nem félnek kielégíteni ezt a szükségletüket és állandóan megérintik egymást beszélgetes közben, puszilkodnak, ölelkeznek, sokkal természetesebb módon és gyakrabban, mint ahogy azt mi tesszük. Ez a viselkedésmód meglátszki a táncukon is. A tangóban az ölelésnek kulcsszerepe van. Mivel ezekben az országokban az ölelés az egy természetes cselekvés , nem okoz nekik nehézséget átölelni a másikat a táncban. Lehet hogy arrefelé az emberek nem táncolnak mindig bonyolult lépésekkel, de a kapcsolat a párban és az ölelés nagyon fejlett szinten van.
Ezzel ellentétben az észak és közép-európai országokban, valamint Oroszországban, Svédországban mások megérintése nem olyan természetes dolog, még kevésbé, ha egy ismeretlenről van szó. A táncosok jobban figyelnek a lépésekre, az esztétikus mozgásra, a tánpartnerek közötti kommunikáció fontossága elvész. Az elején még nehezére esik a táncosoknak átölelni a partnerüket, de később hozzászoknak, és természetesebbé válik. Cris szerint a kezdők közvetítik a saját kultúrájukat, rajtuk könnyebben észrevehető amit “otthonról” hoznak magukkal. Ez a kultúrális különbség az oka annak, hogy ezekben az országokban technikailag jobban táncolnak, és kevésbé koncetrálnak a kapcsolatra, az ölelésre. A tanár munkája ott kezdődik, hogy felismerje ezeket a nehézségeket, amiket az a tanulók a saját kultúrájukból hoznak magukkal, és dolgozzon azon, hogy a könnyebb dolgokon keresztül vezesse rá a diákokat a nehezebbekre, ebben az esetben a technikán keresztül bemutatni, elmagyarázni a helyes ölelési formát.
Cris és Lilach felléptek Miklósa Erikával 12 ezres nézőközönségük volt, pedig Budapesten a tangós közösség még fiatal és kicsi, de látszik hogy az emberek szeretnének valamilyen táncot tanulni. Az embereket érdekli ez a tánc, talán több reklámra lenne szükség, hogy vegyenek órákat is.
Lilachék szerint ha valaki azon gondolkodik, hogy náluk tanuljon, a legjobb, ha elmegy az óráujkra és saját maga dönti el, hogy tetszik-e neki vagy sem. Ez egy személyes döntés, amit mindenki a saját ízlése szerint hoz meg. Szerencsére már van egy kis tanulócsoport akik a kezdetektől fogva náluk tanultak, akiket ők “neveltek fel”. Nagyon büszkék rájuk, és nagyon jó érzéssel tőlti el őket látni a kibontakozásukat.
Egy javaslatot is kaptunk a párostól: itt Európában lazábban kellene venni a tangót, inkább szórakozásként felfogni. A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat. Argentínában nagyon lazán veszik, itt nagyon komolyan. Meg kell találni a középutat
Budapesten több milonga van, mint Montevideoban, annak ellenére, hogy Montevideoban sokkal többen tangóznak. A milongákról beszélgetve a páros is hasonló véleményre jutott és kifejtették, hogy szerintük a milongák szervezőinek össze kellene fogniuk, és tiszteletben tartani mások munkáját. Most még nincs szükség heti több mint két milongára, de több embert kellene csalogatni a már meglévőkre. A sort a kezdőkkel lehetne kezdeni. Az elején mindig nehéz döntés elmenni egy tangóestre, föleg ha valaki nem ismer senkit. De erre Criséknek van két jó megoldásuk. Egyrészt a tánciskolában ahol tanítanak, szombatonként rendeznek milongákat, amiket egy „practica”, vagyis gyakorló milonga előz meg. A tanárok ott vannak, így tudnak segíteni ha valakinek van valami kérdése, vagy segítségre szorul. Másrészt, a tanulók ösztönzése céljából hoztak Budapestre egy ötletet Koppenhágából és elkezdték Lilach kedvenc óráját, a “tango egy baráttal” órát tartani. Az ötlet abból áll, hogy egy haladó táncos hoz az órára egy kezdő barátot, akivel egész órán végig együtt táncolnak.Speciális gyakorlatokkal mindketten a saját szintjüknek megfelelően fejleszthetik tudásukat. Ennek az órának nagyon sok előnye van. A haladó segíteni akar a barátjának, így az gyorsabban tanul, ráadásul elhozza a barátját a milongára, ahol az más ismer valakit, így könnyebb számára a kezdés.
A társalgás végén azt szerettem volna tudni, mit gondol Cris és Lilach a budapesti élményeikről és mik a terveik a jövőre nézve.
A páros nagyon hálás azért, hogy itt lehet, azt mondják, nagyon nagy lehetőség számukra, hogy egy ilyen nagy tánciskolában ennyi órát adhatnak. Sokat tudnak gyakorolni és a haladó órákkal ők is sokat tanulnak. Az, hogy ilyen intenzíven foglalkoznak a tangóval és ennyi órát adnak, megkönnyíti számukra a workshopokra való felkészülést. Annak ellenére, hogy az elején nehezen hozták meg azt a döntést, hogy ideköltözzenek, most nagyon meg vannak elégedve. Ráadásul nagyon tetszik nekik Budapest és itt közelebb vannak Lilach israeli családjához. Úgy gondolják, hogy a kapcsolatuk Budapesttel soha nem fog véget érni.
Jó hír azok számára, akiknek sikerült felkelteni az érdeklődését a páros iránt, hogy jővő héten szerdán láthatjuk őket a Dürer Kertben, ahol egy modern tango show-val fognak fellépni több másik müvésszel együtt.