Az argentin némafilmek gyöngyszemei Londonban láthatók (video)

A némafilm egy sajátos művészet: nem véletlen, hogy még Oscar díjra is érdemesnek tartjuk. A némafilm a maga fekete-fehér képi ábrázolásával, a szereplők máig emlékezetes alakításaival, a pontosan az adott jelenletre szabott klasszikus zenéjével – mindez felejthetetlen időszakká teszik a néma filmek korszakát.

Londonban az argentin néma filmek mutatkoznak be a héten – öt alkotás kerül a nézők elé. Az esemény azért is jelentős, mivel sokáig azt hitték, hogy ez az anyag végérvényesen megsemmisült – a világ sok némafilmes alkotásával egyetemben. A némefilmeknek ugyanis nehéz sors jutott: hozzá nem értésből, hanyagságból a többségük elveszett, megsemmisült, zúzdában végezte vagy éppen a lángok martalékának dobták oda.
Az öt argentin film bemutatkozása  filmtörténeti jelentőségű esemény: részben azért, mert nemrég bukkantak a nyomukra s először tárják őket a nyilvánosság elé – Londonban. Andrés Levinson, a Buenos Aires-i Pablo Ducrós Hicken Filmmúzeum kutatója szerint igazi gyöngyszemek: a legjelentősebb gyüjtemény, amely az elmúlt évtizedekben előkerült Latin Amerikában.
Mielőtt a filmek – Mi Alazán Tostao”, “La Vuelta al Bulín”, “Mosaico Criollo” és egy híradófilm – nyomára akadtak volna, úgy tudták, hogy 15 némafilm van jelenleg Argentínában. Ezzel az öt előkerült filmmel a számuk megduplázódott, hiszen olyan filmek kerültek elő, amelyekről nem is tudták, hogy léteznek. A némafilmeket Argentínában 1896 és 1930 között gyártottak: a mostani filmek sok új információt árulnak el erről az időszakról, a korabeli argentin filmek technikai lehetőségeiről, és az adott korszak művészi felfogásáról.
A filmek fellelése már önmagában is egy filmtörténet: először a tekercsek egy Manuel Peña Rodríguez nevű filmkritikus tulajdonát képezték, aki a La Nation számára írt és ő alapította meg az első Fimakadémiát is Argentínában, a múlt század elején. A hatvanas években orvosi költségekre kölcsönt vett fel az Országos Művészeti Alaptól (Fondo National de los Artes), de mivel azt nem tudta visszafizetni, értékes gyűjteményét adta oda cserébe. Néhány évtizeddel később aztán a tekercsek a Filmmúzeumba kerültek, és ott felkerültek egy polcra anélkül, hogy bárki megnézte volna, mit is tartalmaznak valójában a filmes dobozok. Paula Felix-Didier, a múzeum jelenlegi igazgatója azonban kíváncsi volt: más kutatókkal együtt betekintett a dobozokba. Manuel Peña Rodríguez akkor már halott volt.
A kincsek között nem csak az öt némafilm kópiája került elő, hanem például Fritz Lang Metropolis című filmje is – ez a hír akkor bejárta a filmes világot. A kópiák 16 miliméteres anyagon voltak, míg az eredeti, mozikban vetítettek, 32 miliméteresek voltak. A 16 miliméteres acetátos kópia egy biztonsági másolat volt, mivel az eredeti anyagot 35 miliméterre rögzítették, ez egy nagyon gyúlékony nitrátos anyag – magyarázza Levinson. A múzeum költségvetése nem tette lehetővé a teljes restaurálását a kópiáknak, de megfelelő módon konzerválták és ebből a mai változatból már lehetett digitális másolatot készíteni.
Argentína, Brazília és Mexikó mellett a legjelentősebb filmművészettel rendelkező ország: 1925 és 1930 között 300-350 egész estés némafilmet gyártottak. Persze nem annyit, mint az Egyesült Államokban, ahol évente készült ennyi, de elengedőt ahhoz, hogy megteremtődjenek az argentin filmes hagyományok, és erre épül a mai argentin filmművészet is – mondta Levinson. (BBC)

{youtube}dvtQ2iWhRp0{/youtube}

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez