A kettőnek – Punta del Estének és Cabo Poloniónak – semmi köze sincs egymáshoz, teljesen különböző életstílusokat képviselnek. Míg Punta del Este drága jachtokkal teli kikötőjével és a modern építészet hotelremekeivel a fényűző, exkluzív nyaralás kedvelőinek úti célja, addig Cabo Polonio a természetközeli időtöltés élményét kínálja.
A természetvédelmi rezervátum homokbuckái között megbúvó faluba kétféleképpen lehet bejutni. Az egyik lehetőség a szomszédos Valizas-ból gyalogosan, majd egy hajós segítségével átkelve a folyón, ezután pedig néhány órás sivatagi homoksétával tudjuk megközelíteni a községet. De van egy kényelmesebb is: a közeli buszállomáson jegyet válthatunk az egyik, külön erre a célra kialakított teherautóra, ami Cabo Polonio főterére visz minket. A falu ugyanis egy olyan nemzeti parkban található, ahova gépkocsik nem hajthatnak be, nincs ott áram és még vezetékes víz sem. Ennek ellenére megéri Cabo Poloniot választani úti célunknak és ki egyszer eljön ide, az garantáltan még visszavágyik ide.
Én mind a két megközelítési módot kipróbáltam, mindenkinek ajánlom az időben hosszabb, de kalandos gyalogos formát. Érdemes azonban, mielőtt útra kelne az ember, megbizonyosodni arról, hogy az említett hajós dolgozik-e aznap és abban az órában, amikor mi át szeretnénk kelni a folyón. Az első alkalommal egy nappal később értünk csak át a Cabora, mert hiába vártuk a hajóst, úgy tűnt, szabadnapot vett ki. Nekünk még szerencsénk volt, mert a szomszédos faluhoz közel eső parton voltunk, ahonnan egy 20 perces séta után vissza tudtunk jutni a civilizációba: ott kaptunk szállást és vacsorát. Nem voltak viszont ilyen szerencsések azok a lányok, akik a folyó túlpartján várták, hogy a 3-4 órás gyaloglás után valaki végre átsegítse őket az utolsó akadályon, a folyón és utána megpihenhessenek. Sajnos nekik vissza kellett fordulniuk, és újra megtenni az akkor már aligha kellemes hosszú sivatagi sétautat.
A második alkalommal a gyorsabb megoldást választottuk mi is, és teherautóra szálltunk. Ez is egy jó 30-40 perces kocsikázást jelent, de az autó tetején kialakított padokról nagyon szép kilátás nyílik, így élvezetes a utazás. S teherautó platójáról sem nézi az ember gyakran a világot.
Sátorozni is tilos itt, az idelátogatók bérelt vagy saját tulajdonú fa, vagy agyag házakban, illetve a hely két hostelének egyikében szállhatnak meg. A barátaim által megismertem az egyik hostel tulajdonosát, Panchot. A Hostel del Cabo vezetőjéről van szó, akit ott mindent ismer, és minden vendégével, így velünk is, nagyon jó barátságot alakít ki. Ezért is sokan már visszajárnak hozzá. Faházakat is lehet tőle bérelni, és készségesen segít mindenben.
A házak palackos gázzal vannak ellátva és a vizet a közeli kutak biztosítják, ahonnan azt mindenki vödörrel mérheti ki a főzéshez és a fürdéshez: annyit, amennyire szüksége van, vagy amennyit elbír.
Nálam inkább az erőnlét szabta meg a vízmennyiséget, na nem mintha nem lettek volna segítőim. Mindenesetre az ember sokkal tudatosabban gazdálkodik a vízzel, ha minden egyes cseppért meg kell dolgoznia. Ha pedig a kimért vizet fürdésre szeretnénk használni, akkor a cipeléssel nem ér véget a munka. A vizet megmelegítjük, vödrökben összekeverjük a kívánt hőfokra, majd gyorsan beleöntjük az erre a célra kialakított viráglocsoló kannára hasonlító zuhanyzó eszközbe. Az eszköz pedig megy egy tetőre szerelt kampóra, ahonnan majd egy madzag segítségével újra kinyerjük a vizet: megdöntünk a kannát és lám, már jön is a víz, mintha csak az otthoni zuhanyzónkban lennénk. Az persze egy kicsit kellemetlen, ha ezzel az egy kancsónyi vízzel nem tudunk megfürdeni, mert akkor a tisztálkodási folyamat közepén kell levenni a kannát a kampóról, újratölteni a mehfelelő hőfokra kevert vízzel, visszatenni a tetőre, és máris folytathatjuk a fürdést.
A világítást gyertyák biztosítják, ezekkel jobb ha óvatosak vagynk, hiszen faházakban lakunk. Esténként nagyon hangulatos, ahogy a kis vendéglátó egységek felsejlenek a gyertyák fényénél. Érdemes azért elemlámpát is hozni magunkkal, hogy este visszataláljunk a szálláshelyünkre. A Cabon sokszor erős szél van, így erre a gyertya nem biztos, hogy alkalmas lenne. A helyiek természetesen kifejlesztettek maguknak műanyag vizeskannákból átalakított, hordozható világító eszközt.
A falu sarkában, a cabo-n él a hely oroszlánfóka állománya, akiknek a szaga a széljárástól függően, olykor bejárja az egész települést. A félsziget csúcsánál található világítótoronyról pedig októberben, amikor a bálnák délre vonulnak, ia szerencsésebbek megpillanthatnak egy-egy példányt igen közelről.
Ezt a helyet azoknak ajánlom, akik el szeretnének egy kicsit elvonulni a világ zajától, a mindennapos pörgéstől, és nem riadnak vissza egy általunk már elfelejtett életformát kipróbálni.