A böjtöt mind a mai napig a családok nagy része tartja, ezért is a szerdai chipa sütes. Persze a böjtre rá kell készülni, ezért csütörtökön a magára valamit is adó paraguayi a lehető legnagyobb mennyiségben próbál húst magához venni, nehogy megártson a pénteki húshagyás.
Nem volt ez másképpen a Don Jose es Suni népes családja körében sem, ahol volt szerencsénk résztvenni egy közel húszfős, így csak a szűkebb családot felölelő húsvéti lakomán.
Yatayti del Norte külterületén fekszik a családi birtok, ahol több generáció él együtt. Nagybácsik és nagynénik laknak a környező utcákban is, de már olyan jó egy kilométerre a háztól kezdték sorolni, hogy milyen rokon háza előtt hajtunk éppen.
Don Jose es Suni életfilozófiája irigylésre méltó. A helyi parasztmozgalom vezetői nem akartak elszakadni a lakhelyüktől, számukra a kezdetektől világos volt, hogy az egyetemi évek alatt megszerzett tudást szűk lakókörnyezetük javára szeretnék fordítani.
Ennek megfelelően sok más helyi értelmiségitől eltérően a világtól némileg elzárt Yatayitban építettek maguknak, megjegyzem, rendkívül szerény lakot. Van egy másik fontos pont is, ami megkülönbözteti őket a paraguayi elit krémjétől.
Bár igen fontos és nagytekintélyű helyi vezetők – részben mozgalmuk segítette hatalomra Fernadno Lugót, Paraguay jelenlegi elnökét –, Parráék kifejezetten szerény körülmények között élnek. Nyoma sincs itt az asuncióni polgárság nagyzoló életmódjának. Itt nincsenek szolgálók vagy márványfürdők jacuzzival, pedig Lugo választási győzelme után náluk tett látogatást először, kifejezve megbecsülését a közösség, és a mozgalom munkájáért.
Suni édesapja, Don Eusebio, ez a széles mosolyú, napbarnította, melegszívű, inas parasztember mind a mai napig kézzel szánt. A ház mögött büszkén vezetett végig banán-, mandióka- és ananászültetvényein, ahol reggel hattól este hatig dolgozik.
Fontos számukra a környezettel harmóniában, egy, a hagyományos paraguayi vidék fenntartható modelljének példájaként élni. Parráék egészségesen, és a szó legnemesebb értelmében jól élnek.
A ház körül malacokat, bivalyokat és csirkéket tartanak. A fészerben nyitott farekeszekben kotlósok ülnek a tojásaikon. Kacsák és pulykák rohangálnak fel s alá az udvaron.
A kert végében egy régi prés és lepárló található, melyet kellemes narancsillat leng körbe. Az ínséges időkben ezen a lepárlón készítették a narancseszenciát, az európai parfümipar egyik alapanyagát. Keserves egy munka lehetett: kesererűnarancsfa friss hajtásaiból körübelül egy hét alatt nyertek olyan négy-öt liter olajat, amit körülbelül 15 dolláros áron értékesítettek.
De térjünk vissza a húshoz. Itt is a Rosiéknál megismert tatakuában készült az étel. A közel tízkilós, természetesen helyben hizlalt malacot, a Doña Celsa által készített római kömény, fokhagyma és citrom pácolta puhára.
Természetesen a hússütés a férfi dolga. Miközben a malac pirult a kemencében, Don Eusebio hosszasan mesélt a tatakua készítésének fortélyairól, hogy jó vizes agyagot kell használni, és milyen fontos pontosan félgömbalakúra építeni, hogy egyenletes legyen a hő eloszlása.
Mire az udvart betöltötte az ínycsiklandó hús illata, a család nőtagjai egy hatalmas mangófa alatt megterítették az ünnepi asztalt.
A mangófa emblematikus kelléke a paraguayi tájnak. Szinte minden porta udvarán találnuk egy gondosan metszett, hatalmas mangót, melynek árnyéka alatt oly szívesen időzik a paraguayito.
A terített asztalnál a sopa paraguaya – ez a sajtos kukoricapuliszkához hasonlítható fogás – sült malac, mandióka, chilei vörösbor és olyan huszonöt éhes száj adott egymásnak randevút.
A végeredmény egy lukulluszi lakoma – sikerült jól felkészülni a böjtre. Azt hiszem, ennyi húst életemben nem ettem, de ilyen finomat is csak ritkán.
A jóllakott, kedélyesen beszélgető társaságot egy hirtelen kerekedett trópusi vihar kergette szét. Ki-ki a házának tornácára, majd onnan a nappalikba húzódott matét kortyolgatni, de csak a vihar miatt. Mint már említettem, a paraguayi dolgos nép, siestára egyszerűen még hétvégén sincs idejük. A délutáni alvás itt nem divat. Eső idején viszont megáll az élet.
Az orkánerejű szél hamarosan eltépte a villanyvezetéket, így áram nélkül maradtunk, az artézi kút pumpája energia híján szintén leállt, tehát vízből is csak pár liter állt rendelkezésre. Pont elég egy jó matéhez. Míg kint tombolt az orkán, a gyertyafényes nappaliban Don Jose hosszasan mesélt a parasztmozgalom hajnaláról és a polgárjogi harc viszontagságairól Strossner diktatúrája alatt.
