Asunciónban több magán vállalat fuvarozza az utasokat, nagyrészt a Brazíliából átvett, és ott már régen kiselejtezett gépkocsiparkon. Ez természetesen csak izgalmasabbá teszi azt a kalandot, amit egy asuncióni buszút jelenthet.
Elsősorban feledkezzünk meg a buszmegállókról. Természetesen néhány fontosabb utcasarkon találhatunk, valószínűleg a hetvenes évekből származó, megálló táblákat, de ezek szó szerint csak jelzés értékűek.
Ha szeretnénk felszállni ezekre a füstokádó de gyönyörűen kimázolt szörnyetegekre, akkor először is keresnünk kell egy olyan helyet a járdán, ahol a sofőr kényelmesen meg tud állni. Utána, ha a horizonton megjelenik a tarkabarka jószág, és sikerült a Caacupéi Szűz fotója mellett kivenni a járat számát, már csak egy határozott kézmozdulatra van szükség. Abban az esetben, ha a a busz nem versenyez éppen egy másikkal, és a sofőr éppen nem ránk figyel, akkor a gyakran csak lassító járgányra egy gyors mozdulattal felkapaszkodhatunk. Nem érdemes arra várni, hogy a jármú teljesen megálljon: ez általában a sofőr kedvétől, az utasok számától, és az adott közlekedési viszonyoktól függ.
Amennyiben már a fedélzeten vagyunk, a sofőrnek kell fizetnünk a körülbelül G$2300-is menetjegyet. Szerencsére ebben az esetben is a hatékonyság a szabályokon felül áll: ha a sofőr nem tud visszaadni, nem fog kukacoskodni ha például G$3000-et fizetünk két személyre. Ezt én inkább a paraguayiak jóindulatának és megértésének tulajdonítottam, sem mint a sofőr cége iránti lojalitás hiányaként.
Amint kifizettük a jegyet, érdemes kapaszkodni, mert az asuncióni közlekedés nem gyerekjáték, és habár a buszok ősrégiek, pillanatok alatt képesek szakértői kezekben nulláról hetven-nyolcvan kilométer/ órás sebességre gyorsulni.
A járművek és a vezetőfülkék csodálatosak. A buszokat mindenfele rikító színűre festik. Minden gépnek külön nevet adnak, “Szerelmem” azaz “Mi amorcito” vagy “Mérges Sólyom” vagyis ” Falcón furioso” A fülkékben legkülönbözőbb fityegők, feszületek és szűzek teljes egyetértésben rázkódnak a pajzán műanyagfigurákkal vagy Che Guevara portréjával. A sofőrök nem rejtik véka alá világnézeti álláspontjukat sem. A pilótafülkék környéken és a szélvédőn olyan bölcsességeket hirdető matricák sorakoznak, mint például: “gyors az úton –lassú az ágyban” vagy “a jó mindig legyőzi a rosszat” esetleg “nős sofőr, az nincs ” de Szent László híres “Ha isten velünk, ki ellenünk?” frázisát is megtaláltam egy szélvédőn.
A buszvezetőknek egyébként őszinte hálával tartozom, mert szinte mindig szóltak, hogy mikor következett az általam keresett, de számomra teljesen ismeretlen megálló. Mindenre persze ők sem emlékezhetnek, de ilyenkor kedves mosollyal az arcukon közlik, hogy három kilométerre visszafelé találom a keresett utcát. Hiszen már régen le kellett volna szállnom!
Ha kényelmesen elhelyezkedtünk a buszon, több szórakozási lehetőség is adódik. Elég valószínű, hogy a pilóta vagy valamelyik utas cumbiákat hallgat és a fülhallgató abszolút nem divat, így mi is élvezhetjük António Hernández vagy a Sonora Dinamita fülbemászó ritmusait. A probléma akkor kezdődik, ha többen is rádiót hallgatnak, mert akkor Don Omar reggaetonja próbálja túlüvölteni a Sonorát, vagy éppen az Olimpia-Cerro meccs kommentátorát.
De ha az élő zene tetszik inkább, akkor átlagosan minden tíz buszúton feltűnik egy guaraniakat játszó duett. Ha esetleg megszomjaztunk a 30 fokos melegben, csak várnunk kell, amíg a felugrik a buszra egy-egy hűtőládából üdítőt vagy vizet áruló fiatal. Amennyiben inkább éhesek lennék, akkor a “chipa chipa chipa rica” mondókát duruzsoló chipa árusoktól vásárolhatunk Paraguay hagyományos péksüteményéből.
Természetesen a képhez az is hozzá tartozik, hogy a régi buszok kipufogó gázai minden határértéket meghaladó légszennyezést produkálnak, igen gyakoriak a balesetek, a szolgáltatás színvonala pedig igen alacsony, különösen annak árához képest. Asunción közlekedési rendszerének reformja egyre égetőbb probléma, amellyel a városvezetés egyenlőre nem tudott megbirkózni.
Egy szó, mint száz, valószínűleg nap mint nap ezeken a buszokon munkába zötykölődni reggel hatkor, az nem lehet nagy élmény, de mint alkalmi utasnak, számomra mindig vidám volt az a fél óra, amit egy ,,Mi amorciton” vagy ,,Falcon furioson” töltöttem.
