A katonai kaland tétje a dél-atlanti sziget hovatartozása volt. A jobbára csak állattenyésztésre alkalmas, terméketlen (fája egyáltalán nincs), de halban és partmenti vizei alatt kőolajban gazdag szigetekre Argentína 1833 óta folyamatosan jogot formált, hivatkozva a spanyol örökségre. A brit álláspont a kialakult status quo-ra épült, a helybéliek önrendelkezési jogára, de mindenekelőtt arra, hogy az 1982-ben mintegy 1800 (napjainkban már 3000) szigetlakó ragaszkodik brit állampolgárságához.
A terület birtoklása feletti vita a mai napig nem jutott nyugvópontra, időről-időre felröppennek hírek egy újabb argentin invázióról. Az argentin vezetők az elmúlt években is többször leszögezték, hogy a szigetcsoport feletti fennhatóság átvétele „állandó, megváltoztathatatlan célja” az argentin kormánynak. Az eltelt 30 évben közben a szigetek értéke még emelkedett is: a Brit Földtani Intézet 1993-ban közölte, hogy mintegy 60 milliárd hordónyi kőolaj lehet a szigeteket körülvevő tengerfenék alatt. Argentína 2012 elején újólag megerősítette területi igényét, felszólítva a brit kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a szigetek hovatartozásáról. David Cameron brit miniszterelnök azonban nem hajlandó erre, mondván, hogy „a falklandiak mindaddig bírják London támogatását, amíg britek akarnak maradni”. S tény: a szigetlakók britek akarnak maradni.
lásd még:
http://www.latimoport.hu/dosszie/elemzesek/439