Az itteni arcokra nézve nem esik nehezemre elképzelni, hogy amit Európa a XX. században fedezett fel, miszerint az amerikai őslakosok valójában az ázsiai kontinensről érkeztek Amerikába, az itt az újvilág kollektív emlékezetében évezredek óta jelen van.
A két testvér, Guaraní és Tupí nem élhettek a testvérek békés közösségében: az asszonyaik közötti viták miatt összekülönböztek, és útjuk kettévált. Tupí ment északnak a mai Brazília területére, míg Guaraní délnek indul, a mai Paraguay, Uruguay és Argentína északi részére.
A guaraník, habár igen népes és nagy területen élő közösséget alkottak, nem hoztak létre bonyolult államszervezetet, és birodalomépítő babérokra sem törtek. Apró falvakban életek félnomád körülmények között, részben a talaj gyors eróziója, részben vallásuk miatt keltek újból és újból útra, keresve “Yvy marane’ŷ “–et a „Rossz nélküli földet”. Gyakori volt körükben a poligámia, és igen szabad szexuális életet éltek, akár hazásság előtt is. Békés természetüket mutatja, hogy a szomszédaikkal jó viszonyt ápoltak.
A XVI. században azonban életük gyökeres fordulatot vett, amikor a fehér ember megvetette a lábát a kontinens déli részén. Az európaik természetesen aranyat és az El Dóradót keresték. A guaraník a számukra természetes vendégszeretettel viszonyultak a sápadt arcú látogatókhoz. A gyarmatosítás kezdetén az őslakosok büszkék voltak fehér barátaikra, és rovaja-nak azaz sógornak hívták őket. Ez ugye nekünk magyarok is ismerős.
Az első európaiak az 1500-as évek elejétől élvezhették a guaraní vendégszeretetet. Alejo García 1524-ben, Sebastián Gaboto 1528-ban, míg Asunción alapítója, Juan de Salazar de Espinosa 1537-ben érkezett guaraní földre.
Mivel Buenos Aires környékén az indiánok igen heves ellenállást tanúsítottak, 1536-ban a város teljes lakosságát Auscinónba telepítették, mivel itt az őslakosok igen jámboran álltak a cseppet sem jámbor konkvisztádorokhoz. Asonción lett a hódítók mentsvára, minden újvilági városok szülőanyja, a Río de la Plata régiójának legfontosabb városa.
A jó viszony azonban nem tartott sokáig, az agresszív hódítás nem nyerte meg a guaraník tetszését. Az indián lázadásokra a spanyolok véres megtorlással válaszoltak, miközben őslakos nők ezreit ragadták el falvaikból. A felháborodott krónikások Asunciónt Mohamed paradicsomaként emlegették, mivel nem volt ritka, hogy egy egy spanyol több tucat guaraní asszonyt tartott ágyasaként fogva. Ezzel magyarázható Paraguay egyik fontos jellemzője, miszerint a többségi mesztic társadalomban a guaraní fennmaradt mint hétköznapi beszélt nyelv, amit az indián anya örökített át a gyermekének.
1555-ben vezették be a hódítók az encomienda rendszerét, a gyarmatok kizsákmányolásának intézményesített formája volt ez, melyben a korona megbízottja az encomendero felügyelte a koronának fizetett adókat.
Paraguay esetében 320 spanyol rendelkezett 20.000 őslakos felett. A férfiak nagy része a földeken dolgozott, míg 750 indián nőt Asuncionba hurcoltak háziszolgának. Az encomienda rendszere gúzsba kötötte a társadalmi mobilitást, a nők kivonása a termelésből pedig a guaraní társadalmi és gazdasági rendszert alapjaiban rengette meg. A meggondolatlan és kapzsi kizsákmányolás indiánlázadások egész sorát robbantotta ki 1559 és 1582 között, ezek pedig – a helyiek szerencséjére – jelentősen lassították a gyarmatosítók terjeszkedését. (folyt köv.)