Ilyen elhagyatott régi építésű házakban nagyon sokan laknak errefelé, nyilvánvalóan nem az uruaguayi felső osztály. Az alaprajz mindig ugyanaz, egy hosszú folyosó amiből 5-7 szoba és az egyetlen fürdőszoba nyílik, a végén a konyhával. Ablak csak az utcára néző szobában van, fűtés nincs. Ezekben a házakban, ha már lakásra nem alkalmasak, önképzőköröket, kultúrális rendezvényeket, színházi előadásokatt vagy bulikat rendeznek. Ezeknek a helyeknek a fiatalok körében elterjedt nevük is van, mint például a Casa del Árbol vagy Kameleon. A rendezvények híre szájról-szájra terjed.
Én a Nukleóba jártam tangózni. Az órát tartó mind a három tag, a két tanár és a zenéért felelős hölgy a tangó szerelmese volt, és ezt az érzést könnyedén át tudták adni nekünk. Nagyon jó hangulat kerekedett minden este a félhomályban, ahol sokszor akár három órán keresztül tartott a foglalkozás. Az óra után helyben rögtönzött milongát tartottunk, ahol néha a jelen lévők nagy szerencséjére élő zenére is lehetett táncolni. Fiorela élete párja nem is lehetne más mint egy tango gitáros és énekes ifjú, Andrés, aki zenész társaival együtt meglátogatott minket néhanapján és zenélt nekünk. Ez sokszor annyira lélegzetelállító volt, hogy nem is mert senki táncolni, csak hallgattuk a zenét.
A fiúk egyébként minden vasárnap élőben játszottak egy olasz étteremben az ország legnagyobb piacán, a Tristan Narvaján. Itt egy nagyon régi, még fából és kartonból készült bandoneon (tangóharmonika) hangja is felcsendült.
A Montevideoban tartott tangó órákon nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a “tangó érzésre”, a dinamikára, a tánc közben érvényesülő energiára. A két test közti összhangra és kommunikációra. Ez volt az a tangóban, ami engem nagyon megfogott. Hogyan érti meg egymást két test apró kicsi mozdulatokból, és hogy olvadnak össze a zenére. Nagyon letisztult stílusban táncolnak az emberek, kevés díszítést, vagy lépést tanultam meg, de az elég volt ahhoz, hogy a milongákon számomra is élvezhető figurákat tudjanak nekem levezetni a haladóbbak és hogy szilárd alapokra támaszkodva folytassam a tanulást. Órákig szinte csak a séta és az érzékelés elsajátításával foglalkoztunk.
A városban a milongák ingyenesek, és bár az emberek nagy része táncolni jön le, azért akadt néhány kíváncsiskodó is, aki csak a szemét gyönyörködtetni jön el, vagy társasági életet élni. A táncparketten mindenki táncol mindenkivel. Saját véleményem szerint az idősebbekkel a legjobb táncolni, ők a legtapasztaltabbak, és annyira jól vezetnek, hogy még egy ilyen kezdő tangós is mint én, élvezni tudja velük a táncot. Sőt, nagyon sokat lehet tőlük tanulni. Errefelé az emberek nem szégyenlősek, nem távolságtartóak. A tangós ölelés az tényleg ölelés, még a távoli tartásban is. Szinte érezni lehet az energiát. Ez is egy elragadó dolog volt számomra, hogy akármilyen ismerelen emberrel el lehet menni táncolni, és rögtön ilyen közeli kapcsolatba kerülni vele a tangó által. Egy közép vagy kelet-európai számára ez eleinte furcsa lehet, de már a több éves mediterrán és latin emberekkel való tapasztalatommal a hátam mögött nem volt nehéz megszokni.
Nagyon sok milonga van Montevideoban. Az egyik kedvencem a Pisoton volt. A hely varázsát az adja, hogy sokszor élő zenét hallhatunk, és a legjobb tangósok lépéseiben gyönyörködhetünk itt. Ezen kívül még négy különböző milongas helyszínt ismertem meg, van bőven választék. A legtöbb helyen ugyan a tapasztalt tangózók uralják a teret, de mint mondtam, egyre több fiatal kezdett el tangózni az utóbbi években, így már vannak milongák ahol a kezdők is nyugodtan gyakorolhatnak. A tangósok ugyan viszonylag zárt kört alkotnak, de ha egy kezdő hölgy elmegy milongára, nem kell félnie, hogy táncpartner nélkül marad. Engem mindig felkértek, tánctudásomtól függetlenül. Mindig akad valaki, aki szivesen mutat új lépéseket.
Most, hogy Budapesten vagyok, nagyon örülök, hogy lehetőségem van tovább hódolni ennek a táncnak. Eleinte nehéz volt a kezdés itthon, de mára már úgy érzem, hogy beilleszkedtem a magyarországi tangós közösségbe. Uruguayi tartózkodásom előtt nem tudtam semmit a tangóról, így azt sem, hogy itthon ilyen sokan, és ilyen magas szinten táncolnak. Van azért persze némi kölönbség az itthoni és a kinti szokások között, de ez is csak a tangó sokszínűségét igazolja.
Van bőven mit írni az itthoni lehetőségekről is, de ezt majd egy másik alkalommal beszéljük meg.
{youtube}3ID_Bx1nWjg{/youtube}