A XIX. század végén, amikor még elég volt partra szállni egy távoli szigeten, és aláíratni egy mondvacsinált szerződést egy tetszőlegesen kiválasztott bennszülöttel, a chilei Policarpo Toro partra szállt a világ legelhagyatottabb (a legközelebbi lakott helytől majdnem 4000 kilométerre fekvő) szigetén, és aláíratott egy papírt egy Atamu Tekena nevű bennszülöttel, aminek értelmében a Húsvét-sziget a chilei állam szuverén fennhatósága alá került. Policarpo Toro és Atamu Tekena mellszobra (előbbi bronzból, utóbbi kőből) ma a Húsvét-sziget egyetlen településének főterét díszíti, a bennszülöttek pedig, miután 75 éven át az angol birkatenyésztőknek bérbeadott egykori földjeik szögesdrót-kerítései között éltek, ma chilei, francia és egyéb turistáknak tartanak búvárleckéket és folklór-bemutatókat. Összlétszámuk nemrég elérte a 4000-et, ami, ha figyelembe vesszük, hogy a gyarmatosítás pillanatában mindössze 111-en voltak, miután az őseik a sziget egykori dús növényzetét teljesen kiirtották, és akit nem ölt meg a tuberkolózis, az a perui rabszolgakereskedőktől rettegett, végül is nem olyan rossz eredmény.
A Húsvét-sziget mindezek ellenére (vagy talán mindezek miatt) a legfantasztikusabb hely a Földön, ahol valaha jártam, és azt hiszem, hogy ha egyszer ötösöm lesz a lottón, és eljutok mindenhová, ahova szeretnék, akkor is benne lesz az első háromban. A Rano Ranaku vulkán lejtőjén az eső utáni napfényben nézni a kidőlt, félbehagyott moai-szobrokat a letarolt hegyoldalon semmihez sem hasonlítható élmény, ráadásul itt lehet megérteni igazán, hogy milyen az, ha egy civilizáció teljesen kicsinálja magát. A húsvét-szigetiek olyan alaposan elintézték magukat, hogy Jared Diamond Collapse című könyvétől az Earth 2100 című katasztrófa-dokumentumfilmig számos, a Föld teljes végromlásával foglalkozó alkotást megihlettek.
Mikor, honnan és hogyan jutottak el a Húsvét-szigetre (Rapa Nui) az őslakói (a rapanuik)? Miért fordították arra minden erejüket, hogy óriási kőszobrokat (moaik) faragjanak ki a vulkáni kőzetből, és azokat a sziget minden csücskébe elszállítsák, hogy ott hatalmas talapzatokra, egymás mellé felállítsák? Mit szimbolizálnak a moaik, és miért pont olyanok, amilyenek? A Húsvét-sziget története csupa megválaszolatlan kérdés, emiatt nemcsak a katasztrófakutatókat foglalkoztatja régóta, hanem például Thor Heyerdahlt és Erich von Dänikent is. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik tudós milyen irányból közelítette meg a problémát: Heyerdahl szerint az őslakók nádtutajon érkeztek Peruból, Däniken pedig amellett érvelt, hogy a moaikat az ufók emelték. Számomra teljesen megnyugtató magyarázat az, hogy egyszer egy expedíció véletlenül célba ért a szigeten (míg száz másik bizonyára odaveszett), a moaik kifaragását és felállítását pedig egész egyszerűen fontosnak tartották valami miatt, amit mi már sosem fogunk megtudni. Felesleges azon hüledezni, hogy ezt az energiát és kreativitást miért nem az anyagi jólét és a társadalmi igazságosság megteremtésére fordították: minden civilizáció, beleértve az európait is, produkál jónéhány olyan jelenséget, ami előtt a későbbi évszázadok kutatói teljes értetlenséggel fognak állni. (folyt. a video alatt)
{youtube}ORpJaeYl7Ro{/youtube}
Pont ugyanolyan ismeretlen okból, mint ahogy elkezdték, a rapanuik egyszercsak abbahagyták a moaik kifaragását, és átálltak a madárember-kultuszra. Eszerint a transzcendenssel (halottakkal, ősökkel, istenekkel – teljes a tanácstalanság a kérdésben) a kapcsolattartást már nem a moaik, hanem kiválasztott emberek szolgálták, kiválasztásuk pedig úgy történt, hogy minden tavasszal, amikor a tengeri madarak tojást raktak a sziget melletti Motu Nui-sziklaszirten, az arra vállalkozó fiatalok egy verseny keretében átúsztak a szirtre, kerestek egy tojást, és visszavitték a verseny kezdőpontjához. Aki először visszaért egy ép tojással, az lett egy évig a spirituális vezető. Erős a gyanúm, hogy amikor a madárember-kultusz létrejött (az 1700-as évek elején), a sziget már erősen lepusztulóban volt, és a rapanui törzsek nem rendelkeztek annyi extra élelemmel, amennyi a moaikat kifaragók ellátásához kellett volna (egy moai kifaragása, elszállítása és felállítása a számítások szerint 30 ember egy teljes évi munkáját vette igénybe). Évente egy versenyt rendezni, és utána egyetlen kiválasztott embert ellátni sokkal költséghatékonyabb, ha ezt a cinikus megjegyzést megengedhetem magamnak.
A második részt a jövő héten olvashatják. ( http://clandestino.blog.hu )