A kubai kommunisták tovább reformálják magukat – ülésezik a pártkongresszus

Összeült a Kubai Kommunista Párt, hogy újraszabja a forradalmat és összeillesztgesse a forradalom szétcsúszó szálait: egyrészt a környező világ eseményeit, a hazai lakosság elvárásait és a kubai vezérkar politikai igényeit.

 

A sajtó kizárásával szombaton kezdődött kétnapos tanácskozáson a párt 811 küldötte minden bizonnyal nagy meglepetéseket fogalmaz majd meg a megoldásokat illetően, ami azonban biztos: Kuba változik és ennek eredményeként alaposan átalakul majd.
Ami eddig ismertté vált, hogy a reformok folytatódnak és a pártvezetés örökös tagjainak hivatali idejét korlátok közé szorítják. Vagyis lesz vége egy vezető funkcionárius mandátumának is, megszűnik az örökös tagság és helyette kétszer 5 éves mandátum lehetséges egy-egy poszton.
Fidel Castro, Kuba 85 éves leköszönt vezetője és a forradalom kétségtelen szimbóluma, már korábban javasolta ezt a lépést egy ismertté vált kijelentésében.
A párt egyik tavalyi ülésén hoztak határozatot a gazdasági reformokról, a tömeges elbocsátásokról és a magánemberek kisvállalkozásainak engedélyezéséről. Ez maga után vonta az ingatlanpiac ébredezését, a bérmunka alkalmazásának lehetőségét és egy korlátozott hitelezéssel is foglalkozó bankrendszer létrejöttét. A lakosság ugyanakkor sokkal komolyabb reformokat követel és a külföldi utazások tilalmának feloldását is hiányolja.
Mariela Castro, Raúl lánya, aki nemrég Hollandiában járt és a szexipart tanulmányozta, azt nyilatkozta a kongresszus előtt, hogy küszöbön áll az azonos neműek életközösségének törvényes elismerése Kubában.
Raúl ugyanakkor a pártkongresszussal szembeni túlzott optimizmustól óvott. Szerinte minden lépéshez idő kell s alapos elemzés után lehet döntéseket hozni. A világ várja a kongresszus végét – ahogy ötven év alatt talán még soha. (latimo/CNN)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez