A parlament előtti téren az első nagyszabású megmozdulásra akkor került sor, amikor a délelőtti órákban megérkezett az épületbe Enrique Peña Nieto, az Intézmányes Forradalmi Párt (PRI) győztes jelöltje. A képviselőház előtti téren a rendőrség erélyesen fellépett a töbségében diáktüntetők ellen.
A tüntetést az új államfő megválasztása ellen már több megmozdulást szervező ,,#YoSoy132″ elnevezésű mozgalom szervezte.
A következő összecsapásra a rendőrök és a diákok között akkor került sor, amikor Pena Nieto elkezdte beiktatási beszédét. A sebesültek száma egyelőre nem hivatalos, a megmozdulások folytatódnak a mexikóvárosi belvárosban. A helyi Vöröskereszt szerint több súlyos sebesült is van azok között, akiket kórházba szállítottak a helyszínről.
A július 1-jei választások eredménye miatti tiltakozás a nyáron hónapokig tartott Mexikóban, annak ellenére, hogy a szavazatok újraszámlálása sem hozott más eredményt, mint amit eredetileg közzétettek. Enrique Peña Nieto, az Intézményes Forradalmi Párt jelöltjének győzelme sokak számra a párt több évtizedes kormányzását idézi fel, amelyet – sokak véleménye szerint – a korrupció és a mozdulatlanság jellemzett. Azzal vádolják a pártot, hogy szavazatokat vásárolt és lefizette a legnagyobb állami televiziót, hogy a PRI választási műsorának adjon elsőbbséget. (denverpost)