A futó indiánok termését a szokatlan hideg és a csapadék hiánya tönkretette. Az öngyilkosságról szóló hír hallatán rövid időn belül élelmiszeradományok, ruhák és más szükségleti cikkek tömege gyűlt össze a törzs számára. Bár az öngyilkossági eseteket cáfolták azon helyi szerzetesek, akik közöttük élnek és dolgoznak, a valóság nehezen kideríthető. A törzs viszont a figyelem középpontjába került újra, bár hosszú idő óta sokan kutatják a futó indiánok titkát.
A tarahumarák gyakran napi 50-80 mérföldet is lefutnak, egészen gyors tempóban. Az ő futóképességük alapja az állóképesség és nem a sebesség. Ahhoz, hogy képesek legyenek olyan vadakat elejteni, mint a szarvas, pulyka vagy a nyúl, a tarahumarák a hosszan tartó üldözést fejlesztették ki, mint vadászmódszert. Egyszerűen addig futnak folyamatosan az állat után, amíg az összeesik a kimerültségtől, és ekkor ejtik el.
Jelenleg körülbelül 50.000-60.000 tarahumara indián él Mexikó északnyugati részén. A tarahumarák az uto-azték indiánok leszármazottai, szoros rokonságban vannak az apacsokkal. A tarahumarák hegyekkel és mély kanyonokkal teletűzdelt, kemény terepen élnek, kis, elszigetelt csoportokban. Félnomád életmódot folytatnak, az év egy részében barlangokban laknak. Ezen a területen az autóval vagy lovakkal való közlekedés gyakorlatilag lehetetlen. így a helyváltoztatás legpraktikusabb és egyben leggyorsabb módja a gyaloglás – azaz a tarahumarák esetében a futás. (latimo/BBC)
{youtube}FnwIKZhrdt4{/youtube}