Miközben az ország örömmel vette tudomásul, hogy sikeres volt az argentin elnökasszony pajzsmirigy műtétje, a daganatot eltávolították, azt is kezdik megismerni, ki is a húsznapos államfő. Amado Boudou alelnök személye eddig nem került a középpontba és most is azt rebesgetik, hogy csak az eléje tett dekrétumok aláírása a feladata. De még ez is mindenképpen hatalmas előrelépés egy olyan személynek, aki csak 1998-ban lépet be a szociális minisztériumba. S éppen ez az ,,üstökösszerű,, karrier, még akkor is, ha váratlan, sokakban azt az érzést kelti, hogy érdemes megismerkedni a ,,rocker,, személyével.
Az argentin alelnök Buenos Airesben született, de Mar fel Platában nőtt fel és itt került kapcsolatba már fiatalon a politikával. Tagja lett egy konzervatív párt ifjúsági tagozatának, Diplomát a helyi egyetemen szerzett közgazdászként, majd zenei rendezvények szervezőjeként dolgozott. A 90-es évek végén lépett állami hivatalba Buenos Airesben, és ettől kezdve a ranglétra üstököseként emlegetik. Először Nestor Kirchner, majd Cristina csapatának a tagja lett. Ellenfelei mégis sokat emlegetik azon tanulmányait, amelyeket a neoliberális szellemiségéről ismert Argentin Makrogazdasági Központban végzett kitűnő eredménnyel. Ezek a nézetek ellentétben állnak azzal, amit a kirchnerizmus képvisel, vagyis a jelenlegi kurzus a szabad piaci törvényekkel szemben inkább az állam szerepét növeli a gazdaságban.
A nevéhez fűződik az argentin nyugdíjalapok államosítása, ami távol áll a szabad piaci felfogástól – mondják hívei. A jelenlegi húsz nap – ebben egyetértenek az elemzők – döntő szerepet játszhat Boudou karrierjében és kevesen hiszik, hogy csak a hatalom kisszékét foglalja el. ,,Meglátjuk, mekkorára nő a személye – véli Roberto Bacman, az egyik jelentős argentin közvélemény-kutató intézet igazgatója (CEOP). (BBC)