A törvénynek még a képviselőházat is meg kell járnia, vagyis ott is el kell fogadnia a többségnek a törvényt és akkor válik teljes értékű törvénnyé. Ugyanakkor az uruguayi nők 65 százaléka máris elégedetten fogadta a döntést. Eddig az abortuszt – amely igen gyakori a dél-amerikai országban – illegális körülmények között végezték, és ez fokozott kockázatot jelentett a nők egészségére és életére.
– Végre a szenátus megadja a jogot, hogy eldönthessük: vállaljuk egy újabb gyermek felnevelését vagy sem – nyilatkozta egy hölgy a montevideói tévének. Hozzátette: az állam által nyújtott gyermeknevelési könnyítések nem járulnak hozzá a gyermekvállalási kedv fokozásához és a megélhetési, munkahelyi gondok sem segítik ezt. A terhes nőket gyakran elbocsájtják vagy a szülés után nem szívesen fogadják vissza a munkahelyekre.
Uruguayban minden húsz percben végeznek egy terhességmegszakítást – tiltott körülmények között. Gyakori az is, hogy a tehetősebbek külföldön végeztetik el ezt a beavatkozást. (BBC)