A Békehadtest biztonsági okokból elhagyja Hodurast

Az amerikai Békehadtest visszahívja önkénteseit Hondurasból, mert úgy ítéli meg, hogy a biztonsági helyzet lényegesen megromlott a közép-amerikai országban. A hondurasi kormány sajnálatát fejezte ki az amerikai döntés miatt.  

Az amerikai kormány önkéntesekből álló adminisztratív feladatokat ellátó szervezete egyben azt is közölte, hogy hasonló indokkal befagyasztja tevékenységét Salvadorban és Guatemalában is.

 

 

Az intézkedés nyomán 160 önkéntes hagyja el Hondurast. Aaron Williams, a szervezet szóvivője bejelentette azt is, hogy csak a helyzet alapos áttekintése után térnek vissza emberei az országba. A szervezett bűnözéssel összefüggésben rendkívül megromlott az országban a közbiztonság és az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-csempészet.

 

A Békehadtest az USA kormánya által 1961-ben létrehozott szerv., mely amerikai önkénteseket küld külföldre, elsősorban a fejlődő országokba. Célja a világbéke és a nemzetközi barátság elősegítése. Jelenleg 60 országban tevékenykednek. Oroszország 2002-ben kiutasította őket az országból.
A szervezetet R. Sargent Shriver, John F. Kennedy elnök nővére, Eunice férje alapította. Robert Sargent Shriver 95 évesen idén januárban hunyt el.
A szakképzett önkéntesek szakmai és emberbaráti segítséget nyújtanak az erre rászoruló országoknak és embercsoportoknak, hogy segítsék a szakemberképzést, a nehézségek leküzdését. A Békehadtest célja továbbá az USA politikájának képviselete, propagandaanyagok terjesztése, az amerikai életfelfogás megismertetése más népekkel, illetve más népek kultúrájának megismertetése az amerikai társadalommal. (BBC/Latimo)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez