Az argentin hadseregben ezentúl női egyenruhába bújhatnak a travesztik és mindenki olyan bánásmódban részesülhet, amilyet a nemi tudata alapján kíván, függetenül attól, hogy biológiai adottságai alapján melyik nemhez sorolható.
Nilda Garré nemzetbiztonsági miniszter határozatot hozott, hogy az argentin fegyveres erők, a haditengerészet, a határőrség, az ország parti őrsége és a repülőtéri biztonsági szolgálatok fogadják el tagjaiknak saját nemi hovatartozásukra vonatkozó döntését, és ennek megfelelő bánásmódban részesítsék őket a fegyveres testületeknél.
A miniszterasszony szerint ugyanis a travesztiket, transzszexuálisokat és a megváltozott neműeket nem lehet emiatt hátrányos helyzetbe hozni, biztosítani kell számukra a nemi hovatartozás szabad megválasztását. Ezzel egyidőben Argentina kiterjedt felvilágosító kampányt kezd a nemi hovatartozásuk miatt kisebbségben élők jogainak védelmében, és komoly büntetést helyeznek kilátásba azokkal szemben, akik ezt bármilyen formában kihasználják az adott személyek ellen.
A szexuális kisebbségek jogainak védelmében komoly intézkedések történnek Argentinában, különösen azután, hogy 2010-ben lehetővé tették az azonos neműek házasságát. A képviselőház szerdán nagy többséggel szavazta meg a Szexuális Indentitással kapcsoaltos törvénytervezetet, és ezzel a lehetővé tették a travesztik és transzzsexuálisok számára, hogy szabadon válasszák meg nemüket, és ennek megfelelően regisztrálják magukat.