Hugo Chávez elnök a házigazda szerepében azt emelte ki a megnyitón, hogy ,,ennek az új szervezetnek a XXI. század legerősebb hatalmi központjává kell válnia,,. A CELAC fő feladata, hogy az Egyesült Államok befolyását ellensúlyozandó önállóan alakítsa ki kapcsolatait Európával és az ázsiai országokkal.
Mark Toner amerikai kormány szóvivője a déli szomszédoknál zajló eseményekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy országa továbbra is az Amerikai Államok Szervezetét tekinti a nyugati félteke legfontosabb szervezetének és ezen keresztül kíván a jövőben is tevékenykedni.
A CELAC vagyis a Latin-Amerikai és Karibi államok Közössége december 2-ától arra tesz kísérletet, hogy létrehozza a résztvevő tagállamok Washingtontól független, Kubát is magába integráló új nemzetközi szervezetét. Egyes latin-amerikai vezetők szerint történelmi pillanatról van szó, mások viszont úgy látják: a sok meglévő regionális szervezet mellett egy újabb hasonló alakulásának a tanúi vagyunk. A kérdés azonban még nem dőlt el: a szokásos latin-amerikai politikai frusztráció újabb megnyilvánulása marad a szervezet, vagy az Egyesült Államok hátsó udvara immár az előtérbe tud lépni.
Az új szervezet megalakításának tervét 2010. februárjában jelentették be Mexikóban és két subregionális csoportosulást egyesít, a Riói Csoportot és a Latin-Amerikai és Karibi Csúcs (CALC) elnevezésű szervezetet. Nem titkolt célja, hogy ellensúlyozza vagy egyenesen kiváltsa az Amerikai Államok Szerveztét (AÁSZ). Utóbbi zárta ki soraiból 1962-ben Kubát és ma is az Egyesült Államok túlsúlya jellemzi. Rafael Correa ecuadori elnök Chávezzel egyetemben nyíltan hirdeti, hogy az AÁSZ kiváltásáról van szó. Ez utóbbi véleményt azonban sokan, sőt még a kubai vezető sem osztja. Egy azonban biztos – az Egyesült Államok és Latin-Amerika kapcsolatait a közel jövőben a CELAC-kal vagy anélkül, sok szempontból újrafogalmazzák majd.