Red social – facebook kubai módra

Megszületett a kubai facebook , red social névre hallgat és magán hordozza a kubai társadalom sajátosságait. A red social  egy bizonyos intranetként működik majd, csak Kubában érhető el és tartalmát központilag ellenőrzik. Ugyanakkor még nem terjedt el, ezért sok tulajdonságát nem ismerni. Létezéséről és közelgő megjelenéséről a hivatalosnak tekinthető Yohandry blog adott hírt.
Egy biztosnak tűnik a hír kapcsán: a kubai vezetés belátta annak szükségességét, hogy ezen a téren is lépjen egyet a modernizálás útján.

Rosa Miriam Elizalde, a legnagyobb kubai portál, a Cubadebate szerkesztője a BBC-nek a közösségi portál kapcsán elmondta: kérné a technológiai sajátosságok megértését annak ellenére, hogy mint elmondta, ,,nincs kétsége afelől, hogy ha José Marti ma élne, lelkes híve lenne a facebooknak”.
A kubai internet jelenleg is szigorú központi ellenőrzés mellett országos intranetként működik, a BBC Mundo például elérhető rajta, de nem hívhatók le a külföldi, ellenforradalminak nevezett portálok. Tény, hogy az Egyesült Államok dollárok millióit költi arra, hogy illegális netezési lehetőséget teremtsen a szigetországban.
Ennek is köszönhető, hogy Kubában jelenleg meglehetősen széles piaca van az illegális nettezésnek, amit a hatóságok mélyen elítélnek. A net a szigetországban csak nyilvános helyekről – intenet kávézó és különböző hivatalok – érhető el, meglehetősen borsos áron.
A netezés politikai korlátai mellett műszaki problémák is vannak. Ennek egyik oka az Egyesült Államok által fenntartott embargó, amely miatt Kuba korlátozott mértékben és nagyon drágán jut az internethez. Bár a szigetország és Venezuela között lefektettek egy tenger alatti telefonkábelt, de a várakozásokkal ellentétben ez nem segített a kapcsolat minőségén. Mint egy blogero elmondta: eddig satelit útján kapcsolódott az ország az internethez és ezért mindenki tudta, mitől olyan lassú és nehézkes a kapcsolat. Most, hogy a tenger alatti vezeték is létezik, a kapcsolat továbbra is lassú és nehézkes. A kubai média nem foglalkozik a kérdéssel, csak a hivatalos Yohandry blog közölte a minap, hogy – minden ellenkező tapasztalattal szemben – semmi probléma nincs az internetkapcsolattal Kubában. (BBC)

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez