Brazil biológusok most először figyeltek meg és kaptak lencsevégre egy albinó delfint, amely a pontoporia blainvillei delfincsaládhoz tartozik: ez a delfinfajta fokozottan veszélyeztetett még saját faján belül is. Egyedei ritkán ugranak a víz felszínére, rendkívül ijedősként ismertek és kizárólag a dél-amerikai vizekben élnek – ismertette megfigyelését a brazil santa catarinai Universidad Univille. A delfinek ezen típusát toninha néven ismerik Brazíliában, míg Argentinában és Uruguayban plata-i vagy franciscana delfinnek nevezik.
Camilla Meirelles Sartori biológus, a Toninhas Projekt vezetője elmondta, hogy először láttak ilyen fehér delfínt, kezdetben nem is tudták, milyen állatról van szó. November elején sikerült lefényképezniük a különös állatot, amely egy felnőtt delfint követett – minden bizonnyal a mamáját. A delfinek fél évig teljesen anyjukra és annak tejére vannak utalva és a szoptatási időszak utána is egy éves korukig anyjukkal maradnak. A most megfigyelt állat – és különösen ez a delfinfajta – nagy veszélynek van kitéve, mivel a szokásosnál hosszabb, vékony pofájuk könnyebben beakad a halászok hálójába és ez végzetes számukra. Az ottani vergődésben gyorsan kimerülnek, és a stressz is halálos kimenetelű számukra. Az albino állat szervezetéből hiányzik a melanin, amelynek következtében a testük nagyon világos színű vagy egyenesen fehér. A fehér delfin megjelenése újra ráirányítja a figyelmet arra, hogy a dél-brazíliai Bahía de Babitonga öblöt /Santa Catarina állam/ természetvédelmi körzetté kell nyilvánítani, mert egyedül ott él ez a ritka delfinfajta – hívta fel a figyelmet Sartori.
Amióta Hermann Melville megalkotta 1851-ben az albinó bálnát, Moby Dicket, a fehér emlős halakat különös mítosz övezi. Bár az írónak annak idején nem volt szerencséje regényével – a Defoe Robinson Crusoe-jához vagy Cervantes Don Quijotéjéhez fogható jelentőségű regény a maga korábban nem hozott sikert alkotójának. Jóval később, különböző feldolgozások és még később filmek nyomán terjedt el a történet, de magáról az eredeti regényről ma is kevesen tudnak. (AOL)
Moby Dick, a kis bálna delfinnek öltözött
Aprócska, fehér, enyhén rózsaszín uszonyokkal és szorgosan követi a mamáját. Moby Dick óta minden fehér tengeri emlőst különös érdeklődés és mítikus hangulat övez. Igaz, jelen esetben nem bálnáról, hanem delfinről van szó, az izgalom tudományos körökben máris határtalan.
(Visited 1 times, 1 visits today)