Havannát megnyitották a beköltözők előtt

A kubai kormány kedden engedélyezte, hogy az ország távolabbi vidékein lakók szabadon átköltözhessenek Havannába, a fővárosba. Ezzel hatályon kívül helyezték azt az 1997-ben hozott rendeletet, amely csak a közeli családtagok számára engedélyezte a fővárosba való beköltözést.

 

 

Mivel Havanna kedvezőbb megélhetési lehetőségeket kínál, mint az ország más vidékei, naponta játszódtak le kellemetlen jelenetek  a pályaudvarokon, ahonnan ingóságaikkal felpakolt családokat fordítottak vissza a hatóságok. Ezeket a lépéseket számtalan alkalommal bírálták a nemzetközi emberi jogi szervezetek – mint a Human Right Watch és az Amnesty International.

Kuba azzal indolkolta polgárainak ,,röghöz kötését”, hogy a fővárosban nehézséget okozna a közlekedésben, a lakáshelyzetben,  a víz- és áramellátásban, valamint a munkahelyeket illetően a tömeges betelepülés. Ennek ellenére kubaiak ezrei élnek hatósági bejelentkezés nélkül Havannában. Raúl Castro kubai vezető a mostani  intézkedés kapcsán kifejtette, hogy az 1997-es döntést indokló okok még ma is fenn állnak Havannában, de mégis a belső migráció liberalizálása mellett döntött a kormány. Ez a lépés részét képezi a nemrég meghirdetett reformoknak a szigetországban, ahol engedélyezték a lakások adás-vételét és a bérbeadást . Havanna  2,1 millió lakosával az ország legnépesebb városa. (EFE)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez