Argentin rendező filmjét is láthatjuk a Sirályban a Future Shorts Festivalon (Nemzetközi Rövidfilmfesztivál), amely hat alkotó munkájával ismerteti meg a hazai nézőket.
Az argentin Juan Pablo Zaramella Luminaris című filmjét az argentin instrumentális tangó – Lluvia de estrellas – inspirálta. A rövidfilm főszereplői olyan emberek, akinek az életét az idő és a fények ellenőrzik. Ebben a kitalált világban reggelente, amikor felkelnek, egy túlvilági erő szinte kitaszítja őket a napfényre, a munkahelyükre, ahonnan este a sötétbe hazatérnek. A filmgyártás fény-és pixellehetőségeit gazdagon használva fogalmazza meg a rendező a véleményét erről a ,,fiktív világról” , amely nagyon hasonlít a miénkre. Az eredetileg animációra tervezett film díjat nyert 2011-ben Annecyben a Nemzetközi Animációs FIlmfeszttiválon.
A Future Shorts egy nem hagyományos filmfesztivál. Határokat lép át, konvenciókat töröl el azért, hogy a világ legjobb rövidfilmjeit elérhetővé tegye a szó szoros értelmében vett nemzetközi közönség számára. A vetítési programban az idei év BAFTA-, Oscar-, Sundance- és Berlinale-díjazottjai is láthatóak. Negyedévente 6 nemzetközi alkotó rövidfilmje kerül levetítésre különböző közösségi terekben: kávézókban, kocsmákban, színházakban, galériákban a világ minden táján. Több mint 50 város, 17 ország, majd 500.000 ember tagja már ennek a hálózatnak. December 10-én a Sirály és ezzel Budapest is részese lesz ennek rendhagyó fesztiválnak.
Filmek:
God of Love – Dir: Luke Matheny / US / 2010
The Eagleman Stag – Dir: Michael Please / UK / 2010
Incident By A Bank – Dir: Ruben Ostlund / Sweden / 2009
The External World – Dir: David O’Reilly / Germany, Iceland / 2010
Luminaris – Dir: Juan Pablo Zaramella / Argentina / 2011
Deeper than Yesterday – Dir: Ariel Kleinman / Australia / 2010
helyszín: 2011. december 10. 15h Sirály, Budapest, Király u. 50.