Cél az acélipar Etiópiában

Kihasználandó értéknek gondolják az etiópok a leendő óriás erőmű energiatermelési többletét úgy is, hogy felfejlesztik acéliparukat.

Az acélipari termékek fejlesztésére fordítanak jelentős szellemi kapacitást – jelentették be Etiópiában, ahol egy erre a célra létrehozott intézetben mintegy 200 mérnökkel dolgoznak a gyártmánykínálat bővítésén. Az indoklás szerint létre akarják hozni a nemzeti acélipart arra alapozva, hogy hamarosan megépül az energiakínálatot jelentősen megnövelő duzzasztógát, erőmű. Azt is kijelentette az acélipari fejlesztési intézet szóvivője, hogy a szakterületen tevékenykedő kis és mikrovállalkozásokba akarnak kiszervezni gyártást. Jelenleg félszáz szakcég működik Etiópiában, egymilliárd dollárt elérő termelési értéket produkálva. A kormányzat tervez is, mégpedig 2015-re csaknem 200 vállalkozást és megötszöröződő termelést vél üdvösnek. Magyarországon az ukrán tulajdonú Dunaferr mindeközben 400dolgozóját küldi el és átszervezéssel próbál javítani az acélipari cégcsoport helyzetén.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez