Chávez továbbra is Kubában: felső légúti fertőzésen esett át

Caracas, Venezuela – Hugo Chávez venezuelai elnök múlt heti műtéte után felső légúti fertőzést kapott, de állapota már stabil – közölte a caracasi kormány.

 

Az elnököt továbbra is Kubában ápolják, szigorúan pihennie kell és betartani az orvosok utasításait – jegyezte meg Ernesto Villegas tájékoztatási miniszter.
Az 58 éves Chávez – akinek már a halálhírét is keltették – a múlt hét keddjén Havannában sikeres műtéten esett át, a negyediken, amióta 2011 júniusában daganatos betegséget fedeztek fel a medence tájékán.
Chávez fölényes győzelmet aratott az október közepén rendezett elnökválasztáson. A múlt vasárnap pedig távollétében tartották meg a helyhatósági választásokat: Chávez Egyesült Szocialista Pártja győzött a 23 venezuelai szövetségi államból 20 államban. Az előző választásokon 18 államban szerezték meg a többséget. A részvétel 53 százalékos volt.
Hivatalosan január 10-én kezdődik Hugo Chávez harmadik hatéves mandátuma, de nem biztos, hogy addig felépül annyira, hogy részt tudjon venni az erre a napra kitűzött beiktatásán. (MTI/Latimop)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez