Buenos Aires utcáin ismét csend honol, vége a fosztogatásnak, de takarékra állították az ünnepeket megelőző fogyasztási lázat hevítő lángot is. Vagy éppen felcsavarták azt. Fogyasztani mindenki akart, nem is keveset, csak éppen fizetni nem. Itt a karácsonyi nagybevásárlás, Nagy-Buenos Airesben az üzletek meg zárva. Ismét a feje tetejére állt a világ Argentínában.
Az ország egy része megint fosztogat, tisztára, mint 1989-ben vagy 2001-ben, amikor a hiperinfláció küldte padlóra a háztartásokat.
Ami a mateszürcsölésről és lakói önérzetéről híres országban történt, nem nevezhető közönséges rablásnak. Tömegek adták arcukat a közösségi rabláshoz a munka, a pénz vagy egyszerűen csak a kilátások hiányára hivatkozva.
Aztán a felfordulást sokféleképpen lehet magyarázni, ott van a szegénység, aztán a vállalkozók sokat keresnek, a melós meg keveset, az állam nem forgat vissza semmit, a családok meg elszegényednek.
Jó, mondhatják a bírálók, de nem lisztet és kenyeret lopott a tömeg, hanem hádé- és plazma tévét, hifit és okos telefont, import szeszeket, tizenkét éves viszkit és persze ennivalót, mindent, ami mozdítható volt.
A helyi újságírók végül pedig elkezdtek felfelé mutogatni. A számunkra is ismerősen hangzó morális válságtól hangos a sajtó.
Az argentin gazdaság ugyan az elmúlt tíz évben töretlenül szárnyalt, amin Cristina Fernández szívesen is lovagol, ám a szemfüles firkászok máris arról cikkeznek, hogy az elnök asszony által megütött agresszív, konfrontációt kereső hang, a nemzetközi vállalatóriások privatizációja szépen lassan elmosta a szabad és tilos határait.
Arról, hogy ki és miért fosztogat, vagy, hogy a rendőrök beavatkoznak-e vagy nem, és ha nem, miért nem, valószínűleg sokat lehetne vitázni. Ez azonban alig változtat azon, hogy az argentin társadalom jó része a pártretorikától függetlenül a civilizált lét határán tengődik. A gyerekek 30%-a a szegénységi küszöb alatt nő fel, az elmúlt egy évben a feketén dolgozók száma az összes munkahely 60%-át jelentette. A feketemunka nem csak a magán szektort érinti, az állami rendvédelmi dolgozók magasabb bérek mellett nyugdíj-hozzájárulást és társadalombiztosítást követelnek.
Aztán ott van még az infláció is, ahol megintcsak a szegényebb húzza a rövidebbet. A reálkeresetek máris 3-5%-kal csökkentek az elmúlt évben, úgy, hogy az argentin gazdaság évi 8%-os növekedéssel galoppozott. Mi jöhet akkor a mostani 24%-os infláció és a jóslat szerint csupán 1%-ra apadó lendület nyomán?