Az ország három északkeleti szövetségi államában májusban rendelte el Goodluck Jonathan államfő a rendkívüli állapotot. És egyben utasítást adott a hadseregnek a Boko Haram szélsőséges iszlamista milícia elleni offenzíva elindítására. A Boko Haram Nigéria muzulmán többségű északi részén iszlám államot akar létrehozni. Afrika legnépesebb országának déli felén a keresztények vannak többségben. A Boko Haram brutális, terrorista módszerekkel próbálja célját elérni. „A hadsereg offenzívája eredményekkel járt, de nem sikerült teljesen megfékezni a terrorista tevékenységet, ezért kell újabb hat hónappal meghosszabbítani a rendkívüli állapotot” – írta a törvényhozás két házához címzett levelében az államfő. Most a szenátus jóváhagyta Goodluck Jonathan kérését, ami azt jelenti, hogy november 12-től újabb fél évre érvényben marad a rendkívüli állapot a három északkeleti szövetségi államban. Az iszlamisták fegyveres tevékenysége 2009-ben kezdődött és azóta Észak-Nigériában sok ezer civil vesztette életét, az áldozatok többsége a Boko Haram terrortámadásaiban halt meg.