Harry Potter varázspálcája a posztszovjet országokban is segít

Dumitrita ma már 15 éves, magabiztos fiatal lány, de nemrég még egy rokkantaknak fenntartott árvaház lakója volt Moldovában. JK Rowling, a Harry Potter könyvek szerzője egy alapítvány segítségével igyekszik kimenteni a szerencsétlen gyerekeket ezekből az intézményekből.

Ezek a rokkant gyerekek számára fenntartott intézmények borzalmasak. Ne higgyenek a tündérmeséknek! – hangsúlyozta a népszerű írónő, akinek Lumos alapítványa már 12 ezer rokkant gyerek sorsát változtatta meg alapvetően az elmúlt tíz év során. Minderről az alapítvány konferenciáján beszéltek Londonban, ahol Dumitrita és az írónő egy év után személyesen is találkoztak. A rokkant kislányt a családja egy intézetbe küldte Moldovában, ahol embertelen körülmények között éltek a gyerekek. “Fizikailag és szellemileg leépülnek ott. És akkor még nem beszéltünk az érzelmekről. Családi közösségtől távol csak kis vadócok nőhetnek fel” – hangsúlyozta az írónő. Aki elmondta, hogy ezekben a posztszovjet árvaházakban vagy rokkant menhelyeken brutális a bánásmód. Gyakran ágyukhoz láncolták  a rokkant gyerekeket. Nem egyszer az is előfordult, hogy ketrecben tartották a fogyatékos gyerekeket.

A dúsgazdag írónő alapítványa ezért azt támogatja, hogy a posztszovjet országokban és más kelet-európai államokban is helyezzék el családi közösségben a rokkant gyerekeket, mert az otthonok és a menhelyek nem alkalmasak arra, hogy európai polgárokat neveljenek. Tíz év alatt 12 ezer rokkant gyereken sikerült segítenie JK Rowlingnak, a Harry Potter könyvek szerzőjének, aki tovább folytatja jótékony munkáját. Az egykori szovjet államokban ugyanis az árvaházak és rokkantotthonok többsége ma is rémesen lepusztult, és a szerencsétlen gyerekek várják a segítséget, melyet ki más nyújthatna nekik, mint Harry Potter az ő varázspálcájával.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez