A külügyminisztérium közleménye szerint az orosz katonai manőver támadási kísérletként értelmezhető “Grúzia szuverenitása és területi egysége ellen, egyben a nemzetközi jog megsértését
jelenti”. Pénteken az 58. orosz hadsereg tüzérségi és más egységei hadgyakorlatot kezdtek az észak-kaukázusi és a dél-oszétiai régióban – közölte az orosz Déli Katonai Körzet sajtószolgálata. A tájékoztatás szerint a manőverek során a legújabb rádiólokációs rendszereket, korszerű önjáró és sorozatvető lövegeket vetik be. Dél-Oszétia az 1990-es évek elején gyakorlatilag kivált Grúziából. A grúz vezetés 2008-ban hadműveletet indított a terület visszaszerzéséért. Oroszország azonban beavatkozott a konfliktusba, és súlyos vereséget mért a grúz erőkre, majd független államként ismerte el Dél-Oszétiát a másik szakadár grúz tartománnyal, Abháziával együtt. A terület
függetlenségét csak kevés állam ismeri el. Dél-Oszétia nagyfokú szegénységgel és munkanélküliséggel küzd, elmaradott az infrastruktúra és kiterjedt a korrupció. Megfigyelők szerint Moszkva éppen ezek, valamint azon tetemes költségek miatt reagál visszafogottan a csatlakozási törekvésekre, amelyek az Oroszországba való betagozódással járnának.
Egyszerű gyakorlat, vagy orosz provokáció?
Grúzia tiltakozott a dél-oszétiai Chinvali régióban tartott orosz hadgyakorlat
miatt vasárnap.
(Visited 1 times, 1 visits today)