Újból napirendre került a világ talán legnagyobb költséggel – 80 milliárd dollárból – megépítendő vízerőműve. A Kongói Demokratikus Köztársaság területén, a Kongó folyón készülhet el a hatalmas műtárgy, mely végül is egy gátrendszer lesz. Két erőmű – szintén Inga nevet viselnek – már működik a folyón, de fel kell újítani őket és meg kell növelni a teljesítményüket. Az új beruházás során 4-6 gátat és a kapcsolódó infrastruktúrát építik meg, azt tervezik, hogy a csúcsteljesítmény 40 ezer(!) megawatt lesz. A projekt eddig még nem indulhatott el, ám a legfőbb érdekeltek, Dél-Afrika és a Kongói Demokratikus Köztársaság új megállapodást kötött, továbbá a pályázati folyamatban is egyről a kettőre jutottak: most már három cégcsoport van a megvalósítási jogokért folyó versenyben. Főleg a Világbankot foglalkoztatja a finanszírozásba bevonható magánforrások lehetősége, illetve az, hogy milyen mértékben sikerül – szándékaival egyező módon – visszaszorítani a fosszilis tüzelőanyagok használatát. Megszólaltak ellenvéleményt hangoztató szakértők is az Inga III. projekt várható szerepéről: úgy tartják, a nagy vízenergia projektek nem alkalmazhatóak az olyan ritkán lakott régiókban, mint amilyen a dél-afrikai, mert a távvezeték-rendszer vagy nem létezik, vagy nem éri el az a teljes lakosságot. Az Inga-beruházásra szánt pénzt pedig inkább látnák kisebb, off-grid megoldásokba befektetve. (Ez a “technika” egy végponttól végpontig terjedő, nagyfokú biztonságot nyújtó, IP alapú hálózati infrastruktúra, amely összeköti a villamos-erőműveket, az üzleti felhasználókat és az otthonokat, a végeredmény a hagyományoshoz képest lényegesen hatékonyabb, gazdaságosabb energiafelhasználás.)
Ismét kileng az Inga
A Kongó folyón megvalósítandó hatalmas vízerőműről Dél-Afrika és a „házigazda” Kongói Demokratikus Köztársaság újabb egyezségeket kötött, a projekt megvalósításáért pedig már csak három konzorcium verseng. Eközben az ellenzők is érvelnek.
(Visited 1 times, 1 visits today)