Elégedetlen a helyi lakosság a szakadár vezetéssel a Donyec-medencében

A Donyec-medencében fokozatosan növekszik a lakosság elégedetlensége a szakadár vezetéssel szemben – írja az ukrán sajtó. Ez a tendencia felerősödött azóta, hogy november 2-án saját általános választásokat rendeztek, amelyeket Kijev illegitimnek minősített, és amelyek eredményét egyetlen állam sem ismerte el hivatalosan – még Oroszország sem.

A harcok térségében javarészt idős és szegény emberek maradtak, a jobb módúak elmenekültek. Az ott maradottak újságíróknak arról számolnak be, hogy hónapok óta nem kapják meg a nyugdíjukat vagy a nekik járó szociális ellátást. A nyugdíjasok segélyszervezetektől jutnak időről időre élelmiszerekhez.

November 5-én az ukrán kormány úgy határozott, hogy átmenetileg leállítja az oroszbarát szakadárok által megszállt területek állami költségvetésből történő támogatását, beleértve a nyugdíjak és a szociális ellátások folyósítását. Ezeket az összegeket a jogosultak felvehetik az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött bármelyik településen, ha ottani lakcímre bejelentkeznek. Más esetben visszamenőleg kapják majd meg juttatásaikat, miután az ukrán hadsereg visszafoglalta településüket a szakadároktól.

A döntést Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök azzal indokolta, hogy az állam hiába folyósította eddig a nyugdíjak és a szociális ellátások összegét a szakadárok által megszállt területekre, a pénzt nem kapták meg a lakosok a szeparatistáktól. “A kormány pedig nem hajlandó szélhámosokat és terroristákat szponzorálni” – szögezte le a kormányfő.

Helyszíni beszámolók szerint a szakadárok úgynevezett nyugdíjjegyeket osztanak, amiért nem tudni, mit kapnak cserébe az ellátottak. A nyugdíjjegyekért mégis több ezren állnak sorokban a hivatali épületek előtt. Nemrég az ukrán média arról adott hírt, hogy a szakadárok a béreket élelmiszerben akarják kifizetni.

 

Kép: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez