Szabadulhat az ateista aktivista

A tunéziai elnök megígérte, hogy kegyelemben részesíti azt a fiatalembert, akit hét évre ítéltek egy Mohammed prófétát ábrázoló karikatúra közléséért.

2012 szeptemberében két fiatal munkanélküli, akik magukat nyíltan ateistának vallják a muzulmán Tunéziában, főbenjáró vétséget követtek el. Facebook oldalukon karikatúrát jelentettek meg Mohammed prófétáról. Mindkettőjük ellen eljárás indult. Egyiküknek, Ghazi Bejinek sikerült elhagynia Tunéziát és Franciaországban menedékjogot kapott. De a másik aktivista, Jabeur Mejri a rács mögé került – hét évre. Idén tavasszal hivatalos kérvényben kért kegyelmet Moncef Marzouki államfőtől. Marzouki most a tunéziai belpolitikai válság kapcsán nyilatkozott a francia rádiónak. Az elnök közölte: kegyelmet fog adni a fiatal aktivistának, de kis türelmet kért. „Jelenleg éppen harcban állunk az iszlamista szélsőségesekkel, egy ilyen gesztus csak olaj lenne a tűzre” – mondta Marzouki. Ha majd lecsillapodnak a kedélyek, élni fog a kegyelmi joggal, tette hozzá. Tunéziában még mindig nem állapodott meg az iszlám alapokon álló kormányzó Ennahda és az ellenzék az új miniszterelnök személyéről. Marzouki azt mondta, hogy a tunéziai politikai vezetők ugyan sokáig tárgyalnak, de megvan bennük a kellő higgadtság és bölcsesség, meg fogják találni a megoldást. Addig is türelmet kért honfitársaitól.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez