Egyre mélyül az angolai-portugál politikai válság. Luandában bejelentették, hogy elmarad a februárra tervezett kétoldalú csúcstalálkozó. A fordulat októberben következett be. Dos Santos angolai elnök közölte, hogy a portugál hatóságok diszkriminatív eljárásai miatt veszélybe kerültek a két állam különleges kapcsolatai. Az angolai elnök szerint alaptalanul folyik vizsgálat Portugáliában, pénzmosás gyanúja miatt, több angolai üzletember ellen. A portugál gazdasági rendőrség célkeresztjében van Manuel Vicente is, aki nagyon közel áll Dos Santos elnökhöz, sőt sokak szerint akár az utódja is lehet az államfői poszton. Angolának vannak eszközei a visszavágásra. Jelenleg ugyanis a Portugáliába irányuló angolai kőolaj export értéke felülmúlja onnan származó importját. A lisszaboni tőzsdén jegyzett portugál vállalatokban az angolaiak a legnagyobb beruházók. Portugáliát földre vitte az euró válsága, miközben egykori gyarmata a kőolajnak és egyéb ásványi kincseinek köszönhetően rohamléptekkel, évi 7 százalékos növekedést produkálva fejlődik. Vagyis megfordult a világ, a két ország kapcsolataiban ma már Angola az erősebb fél. A luandai diplomácia vezetője azt mondta, hogy országa mostantól inkább Dél-Afrikával, Kínával vagy az ugyancsak volt portugál gyarmat Brazíliával kívánja fejleszteni kapcsolatait. Ezt a Lisszabonnak címzett fenyegetést persze más európai fővárosokban is meghallották. Fabius francia külügyminiszter nagy hirtelen Luandába látogatott vagy húsz befolyásos francia üzletember társaságában. Angola tehát vonzó partner lehet más európai országoknak, miközben az eddig privilegizált helyzetben lévő Portugália teret veszíthet, holott a válság miatt, most még fontosabbak lennének Lisszabonnak az angolai kapcsolatok, mint korábban bármikor.