A kínai gazdaság zabálja az iráni kőolajat

Amióta feloldották az Irán elleni nyugati gazdasági szankciókat, azóta a perzsa ország kőolajexportja robbanásszerűen megugrott. Ez elsősorban Kínának jött jól: november óta 115 százalékot emelkedett az Iránból importált nyersolaj nagysága. 

Áprilisban Kína, amely eddig is a perzsa kőolaj legnagyobb vásárolója volt, minden eddigi rekordot megdöntött: Irántól már naponként 799 860 hordónyi kőolajat vásárolt. Kína 2013-ban naponként átlagosan 428 840 hordónyi kőolajat importált , de ez a mennyiség februárban 502 000-re emelkedett. Ezzel gyakorlatilag megvalósulhat Peking egyik legnagyobb törekvése: nyárra az iráni kőolajimport nagysága elérheti akár az egymillió hordót is, amely – ha figyelembe vesszük a nemrég kötött orosz-kínai gázüzletet – teljes mértékben kielégíti a kínai energiaigényeket, mivel jelenleg a távol-keleti ország a világ második legnagyobb energiafelhasználója.

A többi ázsiai országba viszont jelentősen megcsappant az iráni kőolajimport nagysága, legalábbis az április adatok szerint. Januárban Indiába még 412 ezer hordó nyersolaj érkezett az állami Indian Oil Corphoz, az ország legnagyobb finomítójába, de áprilisban már csak 225 ezer. Ezzel párhuzamosan a Dél-Korea is egyre kevesebbet importál Iránból: 215 ezerről 195 ezer hordóra csökkent a napi mennyiség. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez