Sokan őt tartják a modern Egyiptom megteremtőjének, a kolonializmus ellen harc zászlóvivőjének, az arab nacinalizmus atyjának és a szociális demokrácia alapítójának. Népszerűsége akkor lett óriási, amikor 1956-ban a szuezi válságból “politikai győztesként” került ki. Azonban a hatnapos háborúban elszenvedett vereség óriási csapást jelentett a presztízsére, az életrajzírói szerint azután már csak árnyéka volt egykori önmagának.
Ezért a személye korántsem maradhatott “kihasználatlanul”, már ami az egyiptomi választásokat illeti. A 2012-es választások idején gyakorlatilag egy plakáton sem jelent meg, vagy legalábbis nem mertek vele kampányolni a jelöltek. Ezzel szemben 2014-ben mindkét elnökjelölt Nasszer portréjával szerepel a választási plakátokon. Azokból pedig bizony rengeteg található az országban: Alexandriától kezdve, Kairón át egészen a déli Asszuánig bezárólag mindenhol találkozhatunk az idősebb, vagy épp a fiatalabb Nasszer képével.
Elsősorban Fattah el-Sziszi hívei és támogatói szeretnek arra hivatkozni, hogy a jelöltjük valójában nem más, mint az új “Nasszer.” Támogatói szerint számos párhuzam van a volt és a leendő elnök között. Többek közt a katonai múlt, a háború vereségekből való okulás (Nasszer esetében az első arab-izraeli háború, Szisziében pedig a 67-es); a Muszlim Testvériség elleni harc (1954 és 2013); a sokkal szabadabb külpolitika (Nasszer a Szovjetunióval, Sziszi pedig Oroszországgal igyekszik ellensúlyozni az Egyesült Államokat) és mindkét személy ellen követtek el merényletet.
“Ahányszor Sziszire nézek, mindig a nemzetünk alapítóját és atyját látom benne. Ő olyan ember, aki szereti a népét és hajlandó feláldozni magát az országért. Méltó utóda Nasszernek.” – jelentette ki egy kairói lakos. “Nasszer volt az, aki ismerté tette Egyiptomot a világban. Remélem Sziszi lesz az, aki ismét visszahozza országunk egykori dicsőségét.” -tette hozzá egy másik. Fattah el-Sziszi tisztában van ezzel a dologgal, de nem bánja, sőt megpróbálja ezt a maga javára fordítani. Az első interjújában szintén kijátszotta a Nasszer-lapot: “Azt kívánom, bárcsak én is olyan lennék, mint Nasszer. Ő több volt egy képnél a falon, vagy egy arcnál a fényképen: az ő hangját, kisugárzását és hihetetlen erejét az egyiptomiak örökre megőrizték a szívükben.
Azonban ezt a Nasszer kártyát Hamdin Szabáhi – a másik elnökjelöl és a baloldal egyik vezető személyisége – szintén megpróbálja kijátszani a kampány során, de ellentétben Sziszivel, nem a volt államfő katonai múltjára összpontosít. Szabáhi inkább Nasszer baloldaliságát használja ki. Gyakran emlegeti saját magát, mint a “nasszerizmus követője.” Saját magára úgy tekint, mint aki tökéletesen követi Nasszer szociális demokráciáját és a szegények egyetlen védelmezője. Legelőször Alexandriában, Nasszer szülővárosában kampányolt, majd Asszuánban és Kairóban is, amelyek szintén fontos állomások voltak az államfő életében.