Simon Peresz beszólt Netanjahunak: Az izraeli miniszterelnök miatt nincs béke a palesztinokkal

Várható volt, hogy az izraeli belpolitikában komoly vitákat gerjeszt majd az izraeli-palesztin béketárgyalások befagyasztása. Tegnap Simon Peresz izraeli elnök Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és a Likudot vádolta meg azzal, hogy zátonyra futtatták a már 2011-ben elkezdődött titkos tárgyalásokat. Ez egy újabb konfliktust jelent a kormánypárt és az ellenzék közötti rendkívül feszült viszonyban. 

A 90 éves Simon Peresz televíziós interjújában vádolta meg Benjamin Netanjahu miniszterelnököt: “Mahmúd Abbász palesztin elnökkel a titokban tartott találkozókon már minden fontos kérdésben megállapodtunk, és az egyezmény már a végső fázisba is került. Netanjahu azonban húzta az időt és halogatta az aláírást. Azzal indokolta, hogy Tony Blair, a nemzetközi kvartett Egyesült Államok,vagyis Oroszország, ENSZ, Európai Unió különmegbízottja Izrael szempontjából jobb javaslatra készül. A napok azonban elteltek és jobb ajánlat nem volt.”

Mahmúd Abbász palesztin elnök korábban már 2011 augusztusában jelezte, hogy titokban többször is találkozott Peresszel. Hozzátette, hogy négy megbeszélés után Peresz az ötödik tárgyalásra már nem ment el, arra hivatkozva, hogy az izraeli kormány nem fogadja el a közösen kidolgozott javaslatot.

Az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy az ellenzék megfenyegette a kormánypártot. Jes Atid (Van Jövő) centrista párt két héttel ezelőtt megerősítette a helyi médiának, hogy a párt kilép a koalícióból, ha véget érnek a palesztinokkal folytatott tárgyalások. A centrista Tnua (Mozgalom) párt két minisztere, Amir Perec környezetvédelmi miniszter és a tárgyalásokat vezető Cipi Livni igazságügyi miniszter szintén kilépéssel fenyegetőzött.

Legutóbb az verte ki a biztosítékot az izraeli ellenzéki pártokban, hogy Netanjahu alkotmányban szeretné rögzíteni azt, hogy Izrael zsidó állam. A miniszterelnök kijelentése óriási belpolitikai vihart kavart.“A múltban is ellenálltam a demokráciát sértő kezdeményezéseknek, és ezt fogom tenni ezentúl is, még akkor is ha a miniszterelnöktől származik a kezdeményezés.” – mondta Cipi Livni igazságügy-miniszter, nem győzve hangsúlyozni azt, hogy semmiképpen sem engedi, gyengíteni vagy alárendelni a demokrácia értékeit a zsidóságnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez