Angol dzsihadisták háborús bűntette Szíriában

Múltkor Franciaország, most Nagy-Britannia lakosságát sokkolta egy videó, amelyet a Szíriában harcoló iszlamisták tettek közzé. Ezen a felvételen brit állampolgárságú dzsihadisták követtek el háborús bűntetett, vagyis egy civilt végeztek ki. 

A Skynews tette közzé azt a videofelvételt, amelyen szélsőséges csoportok Aszad-párti szimpatizánsnak “szolgáltatnak igazságot.” Ez azt jelenti, hogy letérdeltetik az illetőt, majd pedig tarkólövéssel végeznek vele és a kivégzés végén örömünnepet tartanak. Az incidens a közép-szíriai város, Raqa mellett történt. Ebben a városban az Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL) nevű terrorista csoport rendezkedett be és tavaly itt hozta létre a főhadiszállását.

Az egyik dzsihadista, először az Instagramra töltött fel képet magáról, majd egy videofelvételt készítettek a kivégzésről.A Skynews úgy tudja, hogy a férfit Rajat al-Tavídnak hívják és Londonból származik. A kép és a videó mellé megjegyezte, hogy “Bassár el-Aszad egyik kutyáját végezi ki, bosszúból azért, mert a kormánycsapatok megöltek négy militánst.”

Nagy-Britanniában már komoly vitát és biztonsági kockázatot jelent, hogy mi lesz akkor, ha visszatérnek Szíriából az Európai Uniós állampolgársággal rendelkező dzsihadisták. Ezek a személyek ugyanis radikalizálódtak és Szíria után az európai országokban követhetnek el merényletet. A Scotland Yard nemrégiben azt közölte, hogy Nagy-Britanniában az idén már 16 embert vettek őrizetbe terrorizmus gyanújával azok közül, akik segítették a Szíriában harcoló brit dzsihádistákat, vagy éppen harcolni indultak volna az arab országba. Tavaly egész évben 24 ilyen eset volt. A brit titkosszolgálatok szerint az elmúlt két évben körülbelül 400 fiatal ment Nagy-Britanniából harcolni Szíriába.

A Skynews felvétele. Figyelem: A következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak lehetnek, és/ vagy felkavaró jeleneteket tartalmazhatnak.

{youtube}nOKhmwJRI9k{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez