Megoldódott a rejtély: így építették a piramisokat

Tudósok azt állítják: megoldották az ókori világ utolsó nagy rejtélyét. Azt, hogy hogyan mozgatták sok ezer évvel ezelőtt a hatalmas és nehéz köveket a piramisok építéséhez. Nem, nem a földönkívüliek.

A FOM alapítvány fizikusai az amszterdami egyetemen azt állítják, hogy az ősi egyiptomiak egy okos trükköt alkalmaztak az óriási kövek csúsztatásához: a nedves homokot. “Az egyiptomiak benedvesítették a homokot, hogy az csússzon: így a kövek mozgatásához feleannyi emberre volt szükségük”. Ha a megfelelő mennyiségű vizet öntötték a homokra, jelentősen csökkenteni tudták a súrlódást, és annak az erőnek a nagyságát, amelyre az átlagosan 2 és fél tonnás kőtömbök mozgatására szükség volt – közölték.

Azt mondják a fizikusok, hogy a nedves homok kétszer olyan feszes és szilárd, mint a száraz. Ráadásul nem torlódik fel a tárgyak előtt, ha azokat csúsztatják rajta. Mindez lehetővé tette a kövek viszonylag könnyed “szánkóztatását” a megszilárdult sivatagi homokon.

Bonyolult laboratóriumi kísérlettel jutottak erre az eredményre. Annak a lapnak a modelljét, amelyen a kőtömböket csúsztatni lehet, homokkal teli tálcába helyezték – írják sajtóközleményükben. Meghatározták a szükséges húzóerőt és a homok merevségét a kívánt eredmény eléréséhez. Ez utóbbihoz egy rheométert használtak, amely megmutatja, mekkora erőre van szükség ahoz, hogy egy bizonyos tömegű homokot deformálni tudjanak.

Mindazonáltal a felfedezés nem okozott különösebb meglepetést: a kísérletek egy olyan elméletet támasztottak alá, amelyre már korábban is sokan gyanakodtak. Egy bonyolult falfestmény Dzsehutihotep sírjában, Krisztus előtt 1900 körül már ábrázol egy alakot a csúszólap előtt, amint vizet önt a homokra, miközben társai egy hatalmas szobrot mozgatnak. A szakemberek szerint ugyanakkor ahhoz mindenképpen elég, hogy nyugdíjba küldje a földönkívüliek közreműködéséről szóló teóriákat.

10342605 10152388146313151 1782423508 n

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez