Boldogító igen az interneten keresztül

Szokatlan helyen kötött házasságot egy amerikai muszlim férfi és egy szaúdi muszlim nő: az interneten, mégpedig a Skype-on keresztül. Ez teljesen új fejezetet jelent a közel-keleti házasságok történetében. 

“Először nagyon meglepődtem, mivel azt hittem, hogy ez egy vicc. Később kiderült, hogy valóban egy olyan esküvőt kell lebonyolítanom egy muszlim férfi és egy szaúdi nő között, amely a Skype-on keresztül fog zajlani.” – jelentette ki Favaz al-Nafí, aki összeadta a párt, majd hozzátette: “Hét év óta ez volt az első alkalom, hogy egy így adtam össze egy párt. “

Ayedh al-Naqool vőlegény nagyon boldog volt, hogy minden rendben lezajlott. A fiatal férfi éppen az egyetemi tanulmányait folytatja az Egyesült Államokban, s így nem volt alkalma arra, hogy Szaúd-Arábiába utazzon. Csakhogy al-Nafí szerint ennél több kell. Bár minden feltétel teljesült a házasság megkötéséhez, de a lagzi és a nászéjszaka elmaradt. Ezért al-Naqoolnak minél előbb Szaúd-Arábiába kell utaznia, ahol majd megrendezik a hivatalos ceremóniákat. Ezután a férj magával viszi a feleségét az Egyesült Államokba.

Az elmúlt években – a technikai fejlődésnek köszönhetően – egyre több proxyházasság zajlik szerte a világban. Ez azt jelenti, hogy általában az egyik fél sincs ott az esküvőn, hanem valamilyen kommunikációs eszköz (számítógép, telefon, de akár távirat is) történik meg a hazásságkötés, a hivatalos személy felügyelete alatt. Elsősorban az Egyesült Államokban lett egyre gyakoribb ez a módszer, amikor egy katona – félve attól, hogy másnap megölik, vagy veszélyes misszióra indul – elveszi az otthon maradt barátnőjét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez